A halálos versenybalesetek miatt 21 évesen visszavonul a profi német bringás

Huszonegy esztendősen visszavonul Louis Kitzki profi német kerékpáros, aki az elmúlt egy évben kétszer is olyan országúti versenyen szerepelt, ahol halálos baleset történt.Az Alpecin-Deceuninck utánpótláscsapatának tagjaként Kitzki ott volt tavaly júliusban az osztrák körversenyen, amelyen a 25 éves norvég André Drege bukott és belehalt sérüléseibe. Kitzki pályafutásának utolsó versenye a Giro Ciclistico della Valle d'Aosta - Mont Blanc volt, a junior viadalon a 19 esztendős Samuele Privitera bukott lejtmenetben, leesett a sisakja és nekivágódott egy úttorlasznak. Priviterát még a helyszínen újra tudták éleszteni, ám a kórházba szállítást követően belehalt fejsérüléseibe.

"Valószínűleg nem ez az a befejezés, amit elképzeltem" - kezdte búcsúbejegyzését a közösségi médiában a német bringás. Arról írt: már a tavalyi tragédia kapcsán megfordult a fejében a befejezés gondolata, ám igyekezett elnyomni magában a történeteket és akkor még a folytatás mellett döntött.

"Sajnos a tavalyi osztrák körverseny után már nem voltam ugyanaz a kerékpáros, mint előtte. Egyre jobban aggódtam a biztonságom miatt és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a versenyeken" - fejtette ki, hozzátéve: ezáltal már nem tudta kihozni magából versenykörülmények között azt, amiért az edzéseken keményen megdolgozott. Rámutatott: elvesztette a versenyzés örömét, az Aosta-völgyben történtek pedig csak megerősítették elhatározásában, hogy lezárja pályafutását.

"Sajnálom, hogy nem tudtam megfelelni a profi kerékpárosok felé támasztott elvárás némelyikének, és hogy most véget ér a közös munka az Alpecinnel. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy helyes döntés volt abbahagyni" - szögezte le Kitzki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com