A harkivi Novoplatonivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
Elfoglalta Novoplatonivka települést Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán az ukrajnai háborúban - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, elfoglalva 120 épületet, valamint Szvetle és Hrisine "megtisztítását", továbbá visszavertek két ellentámadást Rodinszkénél.
A tájékoztató értelmében több mint másfél ezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán közeledési infrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint egy drónösszeszerelő műhelyt, üzemanyag-, lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, két harckocsit, 16 páncélozott harcjárművet, egy Grad sorozatvetőt, továbbá 180 repülőgép típusú drónt.
Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy az orosz hadsereg folytatja az ellenőrzése alatt álló zóna kiterjesztését Kosztyantinivka városban, és Sziverszk elfoglalása után Szvjato-Pokrovszke irányába folytatják az előrenyomulást.
Leonyid Sarov, az Ukrajnában harcoló orosz Nyugat csapatcsoportosítás sajtóközpontjának vezetője, a TASZSZ hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy Kupjanszk a 6. általános hadsereg ellenőrzése alatt áll. Hozzátette, hogy az ukrán erők kis csoportjai naponta tesznek kísérletet arra, hogy a temetőn keresztül behatoljanak a városba, és jelentős veszteségeket szenvednek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást, egyebek között Moszkva és Leningrad megyékből is. A Zaporizzsja megyei Pologi városban egy nő életét vesztette, a donyecki Dokucsajevszkben és Pokrovszkban pedig egy-egy civil megsebesült.
Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a "kijevi rezsim háborús bűnei" ügyében illetékes nagykövete közölte, hogy a december 8-14. közötti héten 14 civil életét vesztette, további 69 pedig - közöttük négy gyermek - megsebesült ukrán csapások következtében.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy a lipecki régió Lebegyanyi járásában őrizetbe vett négy tizenévest, aki az ukrán titkosszolgálatok megbízásából robbantást készített elő a Transznyefty vállalat Barátság kőolajvezetékén. A gyanúsítottak korábban pénzért felgyújtották a közlekedési és az energetikai infrastruktúra több objektumát. Az FSZB szerint Mariupolban is elfogtak egy 16 éves fiút, aki ukrán megbízásból mobiltelefon-tornyokat gyújtogatott. Az összes fiatalkorút a Telegram felhasználásával szervezték be.
Vlagyimir Konsztantyinov, a 2014-ben elcsatolt Krím félsziget parlamentjének elnöke arról tett bejelentést, hogy a régióban államosították a "kijevi rezsimet" támogató további 84 magán- és jogi személy vagyonát.
(Forrás: MTI)
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, folytatták a donyecki régióban lévő Mirnohradban körülzárt ukrán erők megsemmisítését, elfoglalva 120 épületet, valamint Szvetle és Hrisine "megtisztítását", továbbá visszavertek két ellentámadást Rodinszkénél.A tájékoztató értelmében több mint másfél ezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán közeledési infrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint egy drónösszeszerelő műhelyt, üzemanyag-, lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, két harckocsit, 16 páncélozott harcjárművet, egy Grad sorozatvetőt, továbbá 180 repülőgép típusú drónt.

Hozzászólások