A holokauszt áldozataira emlékeztek Salgótarjánban

A holokauszt nemcsak a zsidóság, hanem az emberiség tragédiája volt, az emberiség és az emberiesség ellen elkövetett gyalázatos gaztettek sorozata - mondta Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján polgármestere a holokauszt salgótarjáni áldozataira emlékező városi ünnepségen pénteken.A főposta falán elhelyezett emléktáblánál tartott megemlékezésen Fekete Zsolt felidézte, hogy a zsidórendeletek következményeként Salgótarjánban három gettót hoztak létre 1944 májusában. Szigorúan szabályozták a zsidók életmódját, a gettókat sem hagyhatták el.

Június 5-én a volt szénbánya gazdasági udvarán és az istállókban, az úgynevezett gyűjtőállomáson 2320 embert zsúfoltak össze, majd június 12-én megkezdődött a deportálás, és a halálvonatok elindultak Auschwitzba. Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott: emlékezzünk az áldozatokra, és azokra is, akik akár a gettók falain belül, akár azokon kívül nem nyugodtak bele az erkölcstelenség által diktált, elkerülhetetlennek tűnő végzetbe.


Gondoljunk azokra a magyarokra és külföldiekre is, akik a belső erkölcsi parancsnak engedve közreműködtek az üldözöttek mentésében - tette hozzá. Fekete Zsolt hangsúlyozta: e kevesek értékválasztása bizonyult korszakos jó példának, példának arra, hogy a helyes felismerése és választása nem elegendő, de az ebből fakadó cselekvés felelősségét és veszélyét is vállalni kell.


A városvezető a holokauszt salgótarjáni áldozatainak emléknapján erkölcsi felelősségnek nevezte, hogy 73 év után, a salgótarjáni gettó valamikori helyén "együtt hajtsunk fejet a holokauszt helyi és város környéki áldozatainak emléke előtt". Salgótarján várossá válásának 95. évében egyúttal emlékezni kell mindazokra, akik a holokauszt áldozatai közül nagyban hozzájárultak a város első felvirágzásához  - mondta a polgármester.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com