A jemeni háborús bűncselekmények kivizsgálását kérték emberi jogi szakértők

A jemeni háborús bűncselekmények kivizsgálását kérték emberi jogi szakértők a Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC) hétfőn.Toby Cadman, a kérelmet benyújtó brit ember jogi ügyvéd, a kereset benyújtója a szaúdi vezetésű koalíció által elkövetett bűncselekmények kivizsgálását kezdeményezte. A szakértő három konkrét esetére hívta fel a figyelmet: egy 2018-as légicsapásra, amely megsemmisített egy iskolabuszt, egy 2016-os, legalább 110 ember halálát okozó rakétatámadásra, továbbá civilek megkínzására és meggyilkolására az ország déli részén álló börtönökben.
   

Az atrocitásokat a szaúdi irányítású kormánypárti koalíció követte el. Hasonló cselekményekkel gyanúsítják a húszi lázadókat is. Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat.
   

Jemen és Szaúd-Arábia nem tagja az ITC-nek, a keresetet beadó emberi jogi szakértők viszont úgy érvelnek, hogy a koalíció egyes tagjai csatlakoztak a bírósághoz, így annak joghatósága kiterjed rájuk. A beadvány szerint Jordánia vadászrepülőgépeket bocsátott a szövetség rendelkezésére, Szenegál katonai csapatokat, Kolumbia zsoldosokat küldött. A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. A jemeni a világ legsúlyosabb humanitárius válsága jelenleg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Vonat ütközött iskolabusszal Belgiumban, többen meghaltak

Iskolabusszal ütközött egy vonat a belgiumi Buggenhoutban, a vasúti átjáróban történt balesetben többen életüket vesztették - közölte a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán kedden.

http://ujhazak.com