A Jobbik a honvédelmi bizottság összehívását kezdeményezi egy katonai középiskolában történt szexuális bántalmazásról szóló sajtóhír miatt

A jobbikos a Varga-Damm Andrea az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, amely szerint májusban szexuális bántalmazás történt egy debreceni honvéd-középiskolában.A honvédelmi és rendészeti bizottság jobbikos alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a testület ülésén meghallgatnák a honvédelmi minisztert, akitől arra várnak választ, hogy milyen következményei lettek a sajtóban megjelent esetnek, illetve miért csak akkor történt feljelentés, amikor a sajtó elkezdett érdeklődni az ügy iránt.

   
Varga-Damm Andrea elmondta: a sajtóban megjelent hírek szerint a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola kollégiumában májusban erőszakos cselekményre került sor a hallgatók között, az információk arról szólnak, hogy egy 9. évfolyamos fiatalt 10. évfolyamos társai lekötözték és védekezésre képtelen állapotban megerőszakolták, vagy "legalábbis ilyen jellegű tevékenységet folytattak".
    

Hozzátette: a sajtóhírek szerint fegyelmi eljárások során öt fiatalt távolítottak el az intézményből, ugyanakkor a hatóságok előtt elhallgatták az esetet. Megjegyezte: a "NER rendszerének egy emblémája ez az iskola, hiszen "még ilyen hatalmas csinnadrattával" nem hoztak létre középiskolát, mint ezt néhány éve.
   

Hangsúlyozta: ha valóban megvalósult a szexuális erőszak, akkor annak elhallgatása azt az érzetet erősítheti az elkövetőkben, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményt "különösebben nagy baj nélkül meg lehet úszni". A jobbikos politikus azt javasolta, hogy hozzanak létre külön pedagógiai programot, amely megelőzné és kezelné a kollégiumi típusú intézményekben, zártan együtt élő fiatalok problémáit.
    

Hangsúlyozta: a konkrét esetben nemcsak az iskola igazgatójának, hanem a pedagógusoknak a felelőssége is felvetődik, hiszen nekik is kötelességük lett volna jelenteni az ügyet, ugyanakkor az erőszakot tevő gyerekek szüleinek felelőssége is fennáll.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com