A karácsony rettegett alakjai

Kiktől félnek a gyerekek a nagyvilágban?Ahogy az életben mindennek megvan a jó és rossz oldala, úgy igaz ez a karácsonyra is, ahol a Mikulás, Jézuska és angyalok mellett olyan rémes alakokat is számom tartanak, mint amilyenek az alábbi gyűjteményben szerepelnek.

Grýla: Izland bővelkedik az ijesztő karácsony legendákban, amelyek közé tartozik az óriás nő, Grýla, aki a Karácsonyi Macska gazdája, a Yule fiúk anyja, és aki megeszi azokat a gyerekeket, akik nem fogadnak szót a szüleiknek.

Az izlandi hiedelem szerint Grýla háromszor ment férjhez, 72 gyereket szült, akik csak bajt hoznak az ember fejére. Karácsonykor érdemes ételt és italt kitenni az óriás asszonynak, ugyanis ezzel le lehet kenyerezni, de csak akkor, ha ízlik neki az étel és az ital, mert ha nem, akkor a háziakat falja fel.

Perchta anyó: Ausztriában és Németországban tartják számon Perchta anyót, aki hasonlít Holle anyóra. A legenda szerint a boszorkány december 25-én indul útnak, hogy átadja az ajándékokat vagy a büntetéseket. A jók szép jutalmat kapnak Perchta anyótól, de a rosszak belső szerveit szemétté változtatja. Az elképzelés szerint Perchta a krampuszra, vagy egy gonosz boszorkányra hasonlít a leginkább.

Jólakötturinn: Az izlandi hiedelmek szerint Jólakötturinn a Yule, tehát a karácsony macskája, aki távolról sem egy édes kiscica, ugyanis ez a lény bármikor felfalhat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A legenda szerint a legnagyobb veszélyben a szegények vannak, mert az a társadalmi réteg a macska kedvenc eledele.

Az izlandiak célja ezzel a rémisztő alakkal az, hogy kemény munkára ösztönözzék a gyerekeket. A felnőttek tehát azzal riogatják a helyi gyerekeket, hogy elviszi őket Jólakötturinn, ha lustálkodnak. A legendához hozzátartózik, hogy az elkerülheti a macska támadását, aki új ruhát kap karácsonykor, mert a szörny csak azokra támad, akik annyira szegények, hogy új ruhára sem telik nekik.

A Jólakötturinn legendája tehát arra is motiválja a gyerekeket, hogy segítsenek egymáson azzal, hogy mindenkinek legyen legalább egy új öltözéke. Az izlandiak annyira komolyan veszik ezt a hiedelmet, hogy az emberek későig szőnek, kötnek, túlóráznak, vagy kifosztják a ruhaboltokat, hogy megússzák a macska támadását, aki egyébként olykor lekenyerezhető egy kis édességgel, az emberhús helyett.

Krampusz: A legismertebb karácsonyi rém, akitől virgácsot kapnak azok a gyerekek, akik rosszak voltak az évben. A Mikulás gonosz ikertestvére, akit ördögként, vagy alpesi fenevadként ábrázolnak, december 5-én kel útra.

Hans Trapp: Elsősorban Németországban és Franciaországban él Hans Trapp, a középkor rettegett földesurának legendája. Ez az alak amolyan anti-Mikulásként kapja el a rossz gyerekeket. A legenda szerint a férfi egy gazdag, kapzsi, gonosz ember volt, akit Sátán imádása miatt kiközösített az egyház.

Az erdőbe száműzött Hans Trapp madárijesztőnek öltözve vadászott a gyerekekre. Amikor egyszer meg akart enni egy kisfiút, akkor belecsapott egy villám, és azóta szellemként folytatja a gyerekek és felnőttek ijesztgetését.

Fekete Péter(ek): A holland legenda szerint december 6-án és 25-én jelennek meg a fekete bőrű, tébolyult vigyorú Fekete Péterek, akik a Mikulással járnak, hogy ők büntessék meg a rossz gyerekeket.

A Yule fiúk: A tizenhárom fiú neve: Stekkjarstaur, Giljagaur, Stúfur, Þvörusleikir, Pottaskefill, Askasleikir, Hurðaskellir, Skyrgámur, Bjúgnakrækir, Gluggagægir, Gáttaþefur, Ketkrókur, Kertasníkir.

Az izlandi legenda szerint a Jólasveinarok, azaz a Yule srácok, trollok, akik az ókorban kirabolták az embereket, és nagyon sok bajt okoztak karácsonykor, ám az évszázadok során annyit változott a történetük, hogy mára már átvették a Mikulás szerepét, ugyanis ők viszik az ajándékokat, valamint megbüntetik a rossz gyerekeket, akik örülhetnek, ha csak virgácsot kapnak.

A Yule fiúk a karácsonyt megelőző 13 nap mindegyikén elrejtenek valamit a gyerekek cipőjében. Hogy ez ajándék vagy rothadó krumpli, attól függ, hogy az adott gyerek jó vagy rossz volt-e az elmúlt évben. A 13, más-más személyiséggel megáldott, Jólasveinarok szokása az is, hogy ellopják a cipőt, ha valaki azt a ház előtt hagyja.

Az eredeti legenda szerint a Yule fiúk hegyi trollok, Grýla és Leppalúði gyerekei. A Jólasveinarok karácsony előtt jönnek le a hegyekből, hogy ráijesszenek a rosszul viselkedő gyerekekre. Gyakran velük tart a karácsonyi macska is, úgyhogy az izlandi gyerekeknek kicsit sem lehetnek nyugodtak, ha hisznek a hazájuk legendáiban.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com