A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség. A drogterjesztők fényes nappal az aluljárókban és a buszokon is árulták a kristály néven ismert kábítószert - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.Azt írták, hogy bűnügyi információk és lakossági bejelentések alapján ütöttek rajta három feltételezett kábítószer-kereskedőn a nyomozók. Az akcióban az erzsébetvárosi rendőrök mellett a BRFK más szervezeti egységei és a BKV Biztonsági Igazgatóság munkatársai is részt vettek.

Azután fogtak el két férfit és egy nőt, hogy a 112-es buszon fényes nappal adtak el kristályt. A nyomozók az akció során 200-300 ezer forint utcai értékű drogot foglaltak le a dílerektől. A vizsgálat adatai szerint a banda tagjai hónapok óta terítették a Keleti pályaudvar környékén a rendkívül veszélyes, kiszámíthatatlan hatású drogot. Arról is beszámoltak: néhány héttel korábban egy fiatal nőt fogtak el, aki szintén kristállyal kereskedett a környéken aluljárókban és az utcán.

A VII. kerületi rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatja az eljárásokat, mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat - közölte a BRFK.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com