A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.Sznopek Veronika felidézte, hogy szerdán negyed egy körül egy kerítésbe kapaszkodó, vérző nő kért segítséget Pacsán, a Gagarin utcában az ott dolgozó munkásoktól, akik mentőt hívtak. Egy éppen arra járó, szolgálaton kívüli mentős azonnal megkezdte a 70 éves német nő ellátását.

A helyszínre érkező rendőrök a 66 éves, több mellkasi szúrással megsebesített, szintén német állampolgárságú férjre a házaspár családi házában találtak rá. A nőt máj- és tüdősérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, megműtötték, de továbbra is életveszélyes állapotban, lélegeztetőkészüléken van. Férjét szív- és gyomortájékon érte több szúrás, ezek következtében meghalt.

A szóvivő hozzátette: a forró nyomon indult vizsgálat közben újabb bejelentés érkezett, ezúttal arról, hogy a város határában találkozott valaki egy véres ruházatban és véres fejjel bolyongó férfival. Arra a kérdésre, hogy szükség-e van-e segítségre, a férfi németül nemmel válaszolt, és továbbment. A rendőrök a térfigyelő kamerák átnézése mellett nyomkövető kutyával és drónnal keresték a feltételezett elkövetőt, akinek egy bozótos területen megtalálták a vérrel szennyezett ruhadarabjait. A tettes a távolabb leparkolt autójával távozott a helyszínről.

Sznopek Veronika elmondta: miután sikerült azonosítani a német férfit, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül este tíz óra után, a Somogy vármegyei Varászlón lévő otthonában fogták el. A házkutatás során két, engedély nélkül tartott fegyvert és lőszereket foglaltak le a gyanúsítottól, az autójában pedig megtalálták azt a kést, amit Pacsán használt.

A férfit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérletével, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják. Nem tett vallomást, tagadta a tettét.
A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását. Az eset kapcsán életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak rá - jelezte a szóvivő.

Bontó Katalin, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati alosztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta: egyelőre csak feltételezik, hogy valamiféle elszámolási vita lehetett az indíték, mert a gyanúsított férfi korábban többször is végzett ház körüli munkákat a négy éve Pacsán élő házaspár otthonában. Hogy a gyanúsított korábban követett-e el bűncselekményt, arra a német hatóságoktól várnak még választ a zalai rendőrök - tette hozzá az alosztályvezető.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com