A kormány megrendüléssel értesült a merényletről

A magyar kormány mély megrendüléssel értesült a Nizzában történtekről, ahol egy iszlamista terrorista különös kegyetlenséggel gyilkolt meg három ártatlan keresztényt plébániatemplomukban - tájékoztatta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-t."Ezúton szeretnénk részvétünket nyilvánítani az áldozatok családjainak, továbbá imáinkról biztosítani őket" - tartalmazza a közlemény. Mint írják: a leghatározottabban elítélnek minden terrorcselekményt, kiváltképp, amikor azokat keresztények ellen követik el.

    
Hangsúlyozzák, hogy a magyar kormány felismerte azt a tényt, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, ugyanis az elmúlt évhez képest az idén 15 millióval több, 260 millió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt. Ebben a helyzetben hozták létre a világon elsőként 2016-ban az üldözött keresztények megsegítéséért felelős kormányzati egységet, amellyel 3 év alatt 100 ezer bajba jutott keresztény szülőföldön maradását vagy otthonába való visszatérését tették lehetővé a Hungary Helps Programon keresztül - teszik hozzá.
    

Úgy vélekednek, hogy a keresztény emberek élete azonban már nem csak a Közel-Keleten vagy Afrikában van veszélyben, hanem Európa szívében is. "Súlyos aggodalomra ad okot, hogy az évekkel ezelőtt elindult illegális migrációs hullámot elvtelenül segítő és támogató nemzetközi baloldal és a velük együttműködő Soros-szervezetek - mint például a Migration Aid - tevékenysége lehetővé tette, hogy európai országokban a nyílt utcán, vagy éppen a templomokban ártatlanokat fejezhessenek le, vagy végezhessenek ki más bestiális módszerekkel iszlamista szélsőségesek" - fogalmaznak.
    

Magyarország a kezdetektől határozottan ellenzi és hatékonyan fel is lép az illegális migrációval szemben, ahogyan ezt a jövőben is meg fogja tenni - tartalmazza a Miniszterelnökség közleménye. Csütörtökön, három nappal a mindenszentek katolikus ünnep előtt és a maulíd moszlim ünnep napján (Mohamed próféta születésének ünnepén) egy késes férfi lefejezett egy nőt és két másik embert megölt a nizzai Notre-Dame-bazilikában. A támadás elkövetőjét elfogták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com