A koszovói kormány továbbra is a zsoldosok hazatérését tartja a legnagyobb biztonsági kockázatnak

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet soraiban harcolók hazatérését tartja továbbra is a legnagyobb belbiztonsági kockázatnak a koszovói kormány - derült ki a pristinai vezetés 2018-2022-es időszakra vonatkozó stratégiájából, amelyet hétfőn ismertetett a koszovói sajtó.A kormány terrorizmus elleni stratégiája és akcióterve szerint a szíriai és az iraki harctérről hazatérők ugyanolyan támadásokat hajthatnak végre Koszovóban, mint amilyenre számos európai városban volt már korábban példa.

    
A jelentés szerint 2012 óta körülbelül 300 koszovói csatlakozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez, és körülbelül hetvenen életüket vesztették a harctéren. Annak ellenére, hogy az IÁ területeket veszít, és egyre inkább visszaszorul, továbbra is sok tagja van a Közel-Keleten, és ők potenciális veszélyforrást jelenthetnek, ha visszatérnek származási országukba - írta a jelentésben a belügyminisztérium.
    

Pristina 2015-ben fogadta el a külföldi harcokban való részvételt szankcionáló törvényt, amelynek alapján 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók a külföldi harcokban részt vevők, illetve azok is elítélhetők, akik a csatlakozásra buzdítanak vagy toboroznak embereket. A koszovói biztonságtudományi központ szeptemberben közölt elemzése szerint a tájékozatlanság, a kritikai gondolkodás hiánya és a hamis ígéretek teszik vonzóvá a koszovói fiatalok számára az Iszlám Államot, a probléma megoldásához pedig a pristinai intézmények összefogására, és a terrorizmus egyértelmű elítélésére van szükség.
    

Az 1,8 milliós Koszovó lakosságának több mint 95 százaléka iszlám vallású, szélsőségek azonban csak kis számban vannak jelen, és azok főleg az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktust követően jelentek meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com