A lábához műtötték a csuklóját, hogy megmentsék az életét

Xiao Wei egy munkahelyi balesetben vesztette el a fél kezét, amit az orvosok furcsa eljárással próbáltak megmenteni.article-2524539-1A23317200000578-332_634x420Bizarr eset főszereplője volt Xiao Wei, aki a munkahelyén szenvedett súlyos balesetet, aminek a következményeként leszakadt a fél keze. A fiatalember hirtelen fel sem fogta, hogy mi történt vele, de szerencsére a munkatársai gyorsan cselekedtek, és bevitték a legközelebbi kórházba.

Ám ott az orvosok csak széttették a kezüket, és közölték, hogy nem tudnak mit tenni. Xiao ebbe nem nyugodott bele, hiszen el se tudta képzelni, hogy mit csinálna, ha csak egy keze maradna. A munkatársak se nyugodtak bele a dologba, és tovább vitték a férfit egy nagyobb kórházba.

Hét órával később meg is érkezetek a másik intézménybe, ahol az orvosok már hajlandóak voltak segíteni Xiaon. A szakemberek elmondták, hogy nem tudják azonnal visszavarrni a kézfejet, mert nagyon súlyosan megsérült a felkar, és ezért annak még regenerálódni kell.

Mivel a kézfej addig elhalt volna, ezért azt az orvosok a férfi bokájához műtötték. A doktorok most reménykednek, hogy a beavatkozás után, Xiao ugyanúgy képes lesz használni a kezét, mint a munkahelyi baleset előtt.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com