A legfélelmetesebb elhagyatott szállodák

Régen nyaralni érkeztek az emberek a hotelekbe, amelyek most rettegést keltenek.
Amikor az utazás szervezésekor a szállások között böngészünk, akkor valószínűleg eszünkbe se jut, hogy a most szebbnél szebb szállodák vajon milyen állapotban lesznek néhány év múlva.

Vannak azonban, akik kifejezetten keresik az elhagyatott szállodákat, mert félelmetesnek tartják, hogy milyen síri csend honol ott, ahova régen pihenni érkeztek az emberek.grand hotelGrand Hotel – Horvátország: Dubrovniktól hét kilométert kell még utaznunk, hogy eljussunk Horvátország gyönyörű üdülővárosába, az Adriai-tenger partján fekvő Kupariba. A területen olyan szép, de elhagyatott szállodákat találhatunk, amelyek az 1920-as években épültek.

A hotelekből csodás kilátás nyílik a tengerre, emiatt az elit imádta nyaranta az üdülőhelyet abban az időben, amíg Horvátország Jugoszlávia része volt. Ebből következik, hogy a délszláv háború vetett véget a település virágzásának.

A harcoknak esett áldozatául a Grand Hotel, melynek falait benőtte a gaz, a vascsövei pedig berozsdásodtak. Az egykor 139 ágyas, fedett úszómedencés, mesés kilátással büszkélkedő hotel szépségében ma már csak képeslapokon gyönyörködhetünk, mert a háború alatt megrongált, kifosztott épületeket a mai napig nem állították helyre.Polissya HotelPolissya Hotel – Ukrajna: Amikor bekövetkezett az 1986-os csernobili katasztrófa, akkor nagyon sok környező várost kiürítettek, mert a radioaktív sugárzás tönkretette a növényzetet, és az épületekre is negatív hatással volt. Ez történt Pripyat városával is, ahol az üzletembereknek szállást adó Polissya Hotel volt a legmagasabb épület, ám napjainkban csak egy pusztuló műemléket jelent.Bokor Palace HotelBokor Palace Hotel – Kambodzsa: Igazi kísértetváros a kambodzsai Phnom Bokor hegyen található Bokor Hill Station, ahol 1081 méteres magasságban található a Preah Monivong Nemzeti Park, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre.

A Bokor Hill Station egy 1921 és 1924 között létrehozott, francia gyarmati uralom volt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A várost 9 hónap alatt építették fel. A munkálatok során 900 építőmunkás vesztette életét. Ez után elsősorban francia tisztek és családjuk pihent a településen, aminek központjában a Bokor Palace Hotel & Casino állt.

A szálloda mellett mára lerombolt postahivatal, templom és mesterséges tározó állt. A hotelben csak két évtizedig szórakozhattak a vendégek, mert kirobbant a vietnami konfliktus, ami miatt instabillá vált az ország helyzete.

A franciák elmenekültek, a város pedig hanyatlani kezdett, majd a 90-es évekre lakhatatlanná vált. Ennek ellenére ma is sok turista ellátogat ide, de őket csak a kíváncsiság hajtja. A környező helyiek viszont nem mernek a területre lépni, mert félnek az építőmunkások szellemeitől, akik állítólag az épület falai között kísértenek.Nara Dreamland HotelNara Dreamland Hotel – Japán: Valószínűleg Disneyland ihlette az építészeket, amikor megtervezték a gyönyörű japán szállodát, amely körül vidámpark is található. Sajnos, a park és a szálloda nem keltette fel eléggé az emberek figyelmét, ezért 2006-ban bezárták.Ryugyong HotelRyugyong Hotel – Észak-Korea: 105 emelettel büszkélkedhet a 330 méter magas, piramisszerű szálloda, amely Phenjan központjában található. A hotelt 1987-ben kezdték építeni. A tervek háromezer szobás, piramis alakú, háromszárnyú alaprajzzal bíró, öt forgó éttermet tartalmazó épületről szóltak.

A megvalósítás azonban elmaradt, mert 1992-ben, amikor a betonvázat majdnem befejezték, hirtelen leállították az építkezést. A szakértők szerint ennek okai az építészeti problémák, áramellátási zavarok, az építésre szánt források kimerülése és a helyiek éhezése voltak.

A lebontásról hallani sem akart Kim Dzsongil, ugyanis presztízskérdést csinált a dologból, ráadásul drága lett volna megszabadulni az épülettől. 2008-ban újra elkezdődtek a munkálatok, de a 2012-es átadás elmaradt.Hotel AnazaHotel Anaza – Tenerife: A Kanári szigetek legvonzóbb nyaralóhelyén található a Hotel Anaza, amelyet hatósági engedélyek nélkül húztak fel. A csodás szálloda kiürítését több, mint 30 éve kezdték el, de az épületet még mindig nem bontották le, mert a kormány szerint csúnyán megsínylené a tenger és a partszakasz a rombolást.GrossingerGrossinger üdülőhely – USA, New York: A Catskill hegységben fekszik az 1950-60-as évek népszerű üdülőhelye, ahova híres, gazdag emberek jártak szórakozni. A terület saját postahivatallal és repülőgép leszállóhellyel rendelkezett.

A 70-es évek beköszöntével azonban a luxusnyaralók inkább a Karib-szigetek felé vették az irányt, hogy az ott álló csodás szállodákban pihenjenek. A törzsvendégek száma olyan szinten lecsökkent, hogy 1968-ban végleg be kellett zárni az üdülőtelepet, amelyet az sem mentett meg, hogy golfpályával és hatalmas medencével várta a vendégeket. Ma már csak a fotósok és a graffitisek rajonganak a helyért.VaroshaVarosha – Ciprus: A tömegturizmus miatt vált népszerűvé az 1960-as és 1970-es években a terület, amelynek tengerpartjára nagy szállodaépületeket hoztak létre. A városban a hetvenes évekig 45 szálloda, 60 apartman, 99 üdülőközpont, 4469 lakóház, 21 bank, 143 hivatal, 24 színház és mozi, 25 múzeum, 8 iskola, 9 temető, valamint nagyjából 3000 kisebb-nagyobb bolt volt található.

A város virágzásának 1974. augusztus 14. és 16. között szakadt vége, mert megérkezett a török hadsereg, amelynek tagjai elfoglalták a települést, amit tiltott területnek hirdettek ki. A lakosokat néhány nap alatt evakuálták, majd falakat húztak a város köré.

Így változott szellemvárossá egy korábban népszerű üdülőhely, ahova ma már csak a török hadsereg és az ENSZ képviselői léphetnek be. Mivel a városban állandó a fegyveres erők jelenléte, ezért a fosztogatók sem próbálkoznak.Hotel del SaltoHotel del Salto – Kolumbia: Népszerű látványosság a fővárostól 30 kilométerre, a Tequendama-vízesésnél található szálloda, amely 1928-ban nyitott ki először. Eleinte százával érkeztek a vendégek a lenyűgöző panorámával megáldott hotelba, ám a víz olyan szennyezett lett, hogy már nem vonzotta az embereket.

Ennek köszönhetően 1990-ben végleg bezárták a szállodát, amiről az a hír is elterjedt, hogy szellemjárta. 2012-ig az enyészet vette át az uralmat az épület felett, ám négy éve múzeumot alakítottak ki belőle.Diplomat HotelDiplomat Hotel - Fülöp-szigetek: Talán ez a Fülöp-szigetek legijesztőbb szállodája, ahol eleinte katolikus szemináriumokat tartottak. Az épület falai között azonban nem szent dolgok folytak, hanem vér, ugyanis a II. világháborúban a japánok szörnyű mészárlást végeztek a hotelba rekedt menekültek között, majd az egészet felrobbantották.

A Diplomata Hotelt 1947-ben építették újra fel. Amikor a tulajdonos 1982-ben meghalt, akkor senkinek sem kellett az épület. Az elmúlt években sok olyan bejelentés érkezett az elhagyatott szállodával kapcsolatban, amelyek szerint a megölt papok és apácák szelleme kísért, sikoltozik a falak között, ezért a kíváncsi emberek számára még mindig vonzó a romos hotel.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com