A leghamarabb harminc év letöltése után szabadulhat egy idős nő támadója

A másodfokú ítélet szerint a leghamarabb 2047-ben, vagyis a tette után 30 évvel bocsátható feltételes szabadságra az a férfi, aki első fokon még tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kapott, mert egy vascsővel halálra vert egy idős nőt 2017-ben egy Pest megyei községben - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi élelmiszert akart szerezni, ezért 2017 októberében egy hajnalban behatolt a gondozásra szoruló és egyedül élő 88 éves asszony házába. Egy magával vitt vascsővel ütlegelte az ágyban fekvő sértettet, valamint szexuálisan bántalmazta.

    
A nő a helyszínen meghalt. Támadója visszatért a munkásszállásra, ahol reggel többeknek beszámolt tettéről, ezért fiatalkorú munkatársa megkísérelte elégetni az elkövetéskor használt ruháját. A Budapest Környéki Törvényszék 2020 januárjában hirdetett elsőfokú ítéletet az emberölés és bűnpártolás miatt indult büntetőügyben. Az akkor 24 éves elkövetőt tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre, míg bűnpártoló, fiatalkorú bűntársát 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
    

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a kiszabott büntetések helyben hagyását kezdeményezte. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletével az idősebbik elkövető esetében a nyereségvágyból történt elkövetést mellőzte a minősítésből, és úgy rendelkezett, hogy a többszörös visszaeső az életfogytig tartó szabadságvesztésből 30 év elteltével, vagyis 2047-ben - 54 éves korában - bocsátható leghamarabb feltételes szabadságra. A fiatalabb elkövető büntetését 250 napi tétel, napi tételenként ezer forint pénzbüntetésre enyhítették - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com