A legjobb Kámaszútra póz

Csodás élvezetekben lehet részünk, ha megfogadjuk a saját vagy a párunk csillagjegyének tanácsát.kamasutraEgy jól működő párkapcsolat rengeteg munkát vesz igénybe, hiszen folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy elég időt töltsünk a kedvesünkkel, akivel együtt kell működnünk a problémák megoldásában, illetve nem árt megkötni néhány kompromisszumot a béke érdekében.

Emellett a hálószobában sem hagyhatjuk, hogy ellaposodjon a kapcsolatunk, hiszen egy idő után a kedvenc póz is unalmassá válik, ezért érdemes előrukkolni valami merész, pikáns újdonsággal.

Ehhez nyújthat segítséget a Kámaszútra, ami az emberi szexualitás kultúrájának ősi összefoglalója. A művet Vátszjájana indiai filozófusnak köszönhetjük. A Kámaszútra az élet érzéki örömeinek az egyik legrégibb gyűjteménye, ami több, mint egy „szexuális tankönyv”, hiszen az életre is megtanít.

Most ez a gyűjtemény segíthet nekünk abban, hogy felfrissítsük a nemi életünket, méghozzá úgy, hogy megismerhetjük a saját vagy a párunk csillagjegyéhez rendelt legjobb Kámaszútra pózt, amit akár már ma este kipróbálhatunk.

Kos: Mindig és mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja, tehát a szex is akkor jöhet, ha a Kos közli, hogy nyomás az ágyba, ezért számára a legtökéletesebb Kámaszútra póz a „ha nem viselkedsz rendesen, eldoblak” testhelyzet.

Ebben a pózban végre teljesen ki van szolgáltatva a párjának, akitől a sorsa függ. Ez azért testszik egy Kosnak, mert számára semmi sem izgatóbb annál, ha legyűrik, fölébe kerekednek. Ehhez a pózhoz egyébként szükség van némi fizikai erőnlétre a férfi fél részéről. Ha úgy érezzük, hogy ezt a testhelyzetet nehezen tudjuk kivitelezni, akkor keressünk egy olyan helyet, ahova a női fél felülhet.

Bika: Számára fontos a látvány.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Bika kedveli a szexualitás művésziességét, szereti látni az élvező párját, annak a szépségét, ezért esetében a „leselkedő” vagy a klasszikus misszionárius póz a legideálisabb Kámaszútra testhelyzet. Ezzel az együttléttel az izmainkat is kigyúrhatjuk, de arra vigyázzunk, hogy ne legyen csípőficam az aktus vége! Ha akarjuk, akkor megvariálhatjuk a pózt úgy, hogy például guggolva, vagy a tükör előtt vetjük be.

Ikrek: A kommunikációról híres csillagjegy az ágyban szeret elhallgatni. Ez főleg akkor valósul meg, ha bevetheti a kedvenc Kámaszútra pózát, ami a 69-es. Így biztos, hogy elnémul, és csak az élvezetre fókuszál.

Rák: Az ágyban is megmutatkoznak az állatövi ösztönei, tehát minden kedvére van, ami „hátrafelé” van, ezért a Kámaszútra pózok közül a „szép a tetoválás a hátadon” testhelyzet jöhet be neki. A férfi Rák számára ez egy rendkívül kényelmes megoldás, de a női Ráknak érdemes megdolgoznia az orgazmusért, ami felejthetetlen élménynek ígérkezik. Külön jó hír, hogy ezzel a pózzal is építhetjük az izmainkat.sexOroszlán: A stabilitásért rajongó csillagjegynek a klasszikus „titkárnő póz” nyerheti el a tetszését. Az asztalon fekve széttárt lábbakkal megvalósuló testhelyzetnél arra figyeljünk oda, hogy még mielőtt bevetjük, pakoljunk el az asztalról, mert a heves aktus során könnyen leverhetjük a nagyi vázáját, vagy a drága monitort.

Az Oroszlán egyébként minden pózt szeret, amiben kitárulkozhat, illetve az is a kedvére van, ha nem kell sok mindent csinálnia, hanem leginkább csak nézhet és élvezhet. Ha még tükör is van, akkor garantált a tökéletes élmény.

Szűz: Nem könnyű eset, ha Kámaszútra pózokról van szó, mert nem szereti az extrém testhelyzeteket, és egyébként is a hagyományok, bevált módszerek híve. Ez legfeljebb akkor változhat, ha már régebb óta alkotunk egy párt a Szűzzel, mert csak ebben az esetben lehet szó kitárulkozóbb, vadabb pózokról.

Ha még az elején jár a viszony, akkor marad a klasszikus misszionárius testhelyzet. Szerencsére ezt is fel lehet javítani, ha például az egyik fél kitárja a lábait, vagy a nő hasra fekszik.

Mérleg: Mindig az egyensúlyra, harmóniára törekszik ez a csillagjegy, ám ez alól a szex kivétel, mert ott nyitott az extrémitásra, változatosságra. Az egyik kedvenc Kámaszútra póza az lehet, amikor a nő van felül, szemben a párjával. Egy Mérlegnek ez elég művészi és extrás, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet fokozni a hatást. Csak azt kerüljük el, hogy nyelvet nyújtunk egymásra, mert akkor nevetésbe fullad a szex, és nem orgazmusba.

Skorpió: Imádja a kihívásokat, tehát minden jöhet, ami izgalmas, extrás, főleg akkor, ha harcolhat, majd olyan leterítettség érzés foghatja el, amely során úgy érzi, hogy ki van szolgáltatva egy nagyobb erőnek, esetleg uralkodik felette a párja, aki legyőzte. Ha ezt még a különböző helyszínekkel fokozzuk, akkor mesés és színes nemi életet élhetünk a Skorpió kedvesünkkel.flirtingNyilas: Ez a csillagjegy a humorról és a játékosságról híres, ezért a „csiklandozó póz” kipróbálása ajánlott az esetében. Ennél a Kámaszútra testhelyzetnél vicces vagy éppen trágár szavakat mondhatunk egymásnak, ami mellett elérjük egymás testrészeit, tehát mehet a simogatás, „birizgálás”. A klasszikus kifli is elnyerheti a Nyilas tetszését.

Bak: Ha Bak a férfi fél csillagjegye, akkor szereti megmutatni a szexben, hogy milyen erős, míg a női Bak a kiszolgáltatottságot, legyőzöttséget kedveli, ezért a Kámaszútra testhelyzetek közül a „kutyapóz” válhat be, vagy bármi, amiben a férfi a domináns. Érdekesség, hogy a Bak csillagjegy szülöttei nagyon egyszerűnek tűnnek a hétköznapokban, ám a szexben kifejezetten rajonganak a változatosságért, extrémitásért.

Vízöntő: Ha a férfi fél Vízöntő, akkor szereti, ha nem kell dolgoznia az ágyban, hanem csak élvezi az együttlétet, ami közben nézelődhet. Ezt leszámítva, a Vízöntőnek minden jöhet, ami izgalmas, szokatlan, mert az unalmas szexet, a misszionárius pózt nem kedveli. Ez a csillagjegy a kreativitás híve, ezért a Kámaszútra testhelyzetek közül a „csüccs le pozitúra” nyerheti el a tetszését, ráadásul itt kedvére tapogatózhat, amerre csak szeretne.

Halak: Ez a csillagjegy a lovaglást kedveli a leginkább, mert a Halak is szereti nézni a megbabonázott kedvesét, akivel szüntelen csókolózhat, ebben a pózban pedig ez a két dolog megvalósítható. A Halak férfi főleg azért szereti ezt a Kámaszútra pózt, mert nem kell megerőltetnie magát, ugyanis szívesen bízza magát a párjára. Emellett minden testhelyzetet kedvel, ami fürdőben, medencében, nyílt vízen megvalósítható.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com