A legmodernebb technika Illuminátus kézben van!

A globális pénzoligarchia illuminátusai birtokában olyan technológia van, ami az egyetemi oktatóanyagokat is több évvel megelőzi.


Dr. Drábik János elismert író, publicista és a Szabad Európa Rádiónál is dolgozott programszervezőként. Írása alapján kívánunk bepillantani a már folyamatban lévő technológiára, amely talán az emberiség számára fogja jelenteni a „jövőt”?

illuminati

A témáról a következőt mondta Dr. Jose Delgado pszichológus a Yale Egyetem munkatársa, aki hosszú évtizedeken át kutatásokat végzett:

“Sok agyfunkció fizikai kontrollja máris bizonyított tény… Még az is lehetséges, hogy befolyásoljuk a gondolkodás fejlődését, és vizuális élményeket hozunk létre. Bizonyos idegi struktúrák elektromos stimulációja által, elektronikus paranccsal, mozgásokat és erőszakosságot lehet előidézni, vagy megszüntetni, a szociális hierarchiát, és a szexuális viselkedést meg lehet változtatni, kívülről lehet befolyásolni az emlékezést, az emóciókat, az egész gondolkodási folyamatot”

Az agykontroll technológia szemléletes módja az utasítások továbbítása. A „psycho correction”- technológiát föld alatt dolgozó emberek esetében is bevetették.

A végrehajtandó parancsot a föld mélyében dolgozó munkások egy részénél alkalmazták és a parancsokat mind végrehajtották.

Napjainkra már ki van dolgozva az a technológia, amellyel elektromos hullámokat embercsoportok akaratának manipulálására lehet használni.

uih

Egyes kutatók szerint az ilyen s hasonló kísérletek, nagyban hozzájárultak Földbolygónk rendkívüli erdőpusztulásaihoz. Az emberek egészségében pedig nagyban hozzá járult az érrendszeri betegségekhez, rákos megbetegedésekhez, genetikai rendellenességekhez, valamint a pszichés zavarok előidézéséhez!

Elektromágnesek hullámok segítségével az emberi szervezet olyan szinten manipulálható, hogy a fáradtság, depresszió, különféle félelmi állapotok, hormonháztartás megváltozása és a test kémiai összetétele jelentősen megváltozik.

Totális kontroll

tkAz Európai Unió egy időben tiltakozott az ellen, hogy a pénzoligarcha rabszolgája az Egyesült Államok műholdjaira telepítsen olyan megfigyelő rendszert, amely lehetővé teszi a telefonbeszélgetések lehallgatását és az internetes adatáramlás megfigyelését. Valamint tervben van véve a társadalom totális kontrollálása a készpénz nélküli társadalom megalkotásában. A készpénz nélkül lévő emberek a világpénzrendszer részeseivé válnak, ahol a pénz tranzakciók, vásárlások kizárólag hitelkártyával, illetve online módon történne.

 

 

 

A helyzet tovább fokozása

Az emberek testébe mikrochip lenne ültetve, amin keresztül minden adat rendelkezésére áll a hatalomnak. A módszer, már napjainkban is folyik, hiszen léteznek már bőrre ragasztható RFID chipek, valamint tetoválások. Ha van egy kutyánk és azt törvényes keretek között kívánjuk tartani, akkor a mindennapjainkban is részesei lehetünk a módszernek, állatainkat kiszemelve kísérleti áldozatként.

kutychip kutyachip

Nos, az ember számára is ki van dolgozva a módszer, amelynek neve: „Az Állat”! Lényege az, hogy az emberi testben juttatják a chipet, amelyen keresztül a személyt totálisan ellenőrizhetik egy bizonyos szuper kapacitású mega-komputerrel. Brüsszel, már most rendelkezik az effajta nagy teljesítményű számítógéppel, ami alkalmas a világon élő összes ember totális kontrollálására.

„Az Állat” minden egyes ember üzleti, pénzügyi tranzakcióját ellenőrizheti, vagy akár be is tilthatja, amennyiben az adott személyről a globális hatalom úgy dönt.

Az Illuminátussal szorosan összefüggő mikro chipet az emberek bőre alá helyezik, amelynek az energiaellátását az ember testhőmérséklete és annak változásai tartanák fenn. A terv véghez vitelére már most léteznek kísérletek és a jelenlegi álláspont az, hogy a chipet az emberi homlokrész közelében kell a bőr alá juttatni a hajas fejbőrön. Az adathordozó bejuttatásához elegendő egy fecskendő és tű.

agyi manipulálás

A chip felülete érdes csővel van körülvéve és az implantáció után 24 órán belül „belegyökerezik” a beültetés helyére.

Az adathordozó infravörös érzékelővel működik és a hatalom azzal fog valószínűleg érvelni, hogy ez a rendszer az emberek érdekeit szolgálja.

Drábik János előadását látahtjuk az alábbi videóban a magánhatalommal kapcsolatban, amely a cikkünkben lévő témával erősen átfedésben van. Illuminátus.



(rejtélyek szigete)

Hozzászólások

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

http://ujhazak.com