A legnagyobb csend mögött élt a legnagyobb félelem

A Vas vármegyei nyomozók befejezték azt a három éven át tartó nyomozást, amelyet emberölés bűntett kísérlete és egyéb bűncselekmények miatt folytattak egy 49 éves szombathelyi férfi és társai ellen.A 2022-ben indított átfogó nyomozás rávilágít arra, hogy a család nem magánügy, ha erőszak történik.

A szombathelyi gyanúsított látszólag dolgos, három gyermeket nevelő és élettársával szép kapcsolatot ápoló férfiként élt. Ismertsége a városban munkájához volt köthető, de amikor a lakásuk ajtaja becsukódott, minden megváltozott.

A gazdaságvédelmi bűncselekmények miatt indult nyomozás során a rendőrök a részletekből felderítették azokat a körülményeket, amiket a családfő hosszú éveken át rejtegetett a külvilág elől.

A férfi húsz éven át tartó élettársi kapcsolatában több mint tíz esztendeig verbálisan és tettleg is bántalmazta családja mind a négy tagját.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

2023-ban a férfi baltát ragadott, és a nő életére tört. Az élettársa lélekjelenlétének köszönhetően elmenekült, így a férfi a baltával a hűtőszekrény ajtaját szakította át.

Az elkövető jól bánt a fegyverekkel, gyerekeit is gyakran tanította azok használatára. A rendőrség megtudta azt is, hogy a házban több éles lőfegyvert tartott, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el 49 éves szombathelyi férfit 2023. augusztus 29-én, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A házban tartott kutatások során vadászpuskát, maroklőfegyvert és több tucat éles lőszert is lefoglaltak a nyomozók. Az éveken át tartó részletes és szerteágazó nyomozás felderítette mindazokat az ügyleteket, amiket a férfi több társával együttműködve követett el. A gazdasági társaságok létrehozásával, hamis ingatlanátruházási szerződésekkel, a társaságok bevételének megszerzésével, kölcsönszerződésekkel létrehozott vagyont társaival közösen elköltötte, felélte. A férfi nagy lábon élt, családja számára csak a szükséges mindennapi kiadásokat biztosította.

Fény derült arra is, hogy az illegálisan szerzett vagyont „személyvédelmi szolgáltatásokkal” egészítette ki, fegyverismeretét és múltját kihasználva.  A sértett a „szolgálatatásban” bízva több mint 8 millió forintot, 10 ezer eurót és angol fontot helyezett „biztonságba” a szombathelyi férfinál, aki azt nem szolgáltatta vissza, azzal a sajátjaként rendelkezett, felélte.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 49 éves férfit emberölés bűntett kísérlete, kapcsolati erőszak bűntette, többrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, sikkasztás bűntett, csalás bűntett, közokirat-hamisítás bűntett, valamint zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt, négy társát több rendbeli közokirat-hamisítás bűntett, több rendbeli sikkasztás bűntett és zsarolás bűntette miatt.

A szombathelyi férfi társaival közösen a vagyon elleni bűncselekményekkel több mint 170 milliós kárt okozott a sértetteknek. A gyanúsítottak lakcímén vagyontárgyakat és nagy összegben készpénzt foglaltak le a rendőrök, így az okozott kárból 161 millió forint megtérült.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com