A legszörnyűbb első randevúk

A Redditen feltett kérdésre érkezett válaszok egy életre elvehetik a kedvedet a randizástól.Mi volt életed legszörnyűbb első randija?” – jelent meg a kérdés a Redditen, ahol záporozni kezdtek a rosszabbnál rosszabb élményekről szóló beszámolók, amelyek közül jó pár akár egy életre elveheti az ember kedvét a párkereséstől.

A díler: „A Tinder hozott össze minket. Néhány napig cseteltünk, aztán megbeszéltük, hogy összefutunk az egyik kocsmában. A randin feltűnően sokat nézegette a telefonját, feszültnek tűnt és állandóan a bejárati ajtót figyelte, mintha azt várná, hogy valaki végre megérkezzen.

Mindeközben a belépő emberek közül rengetegen köszöntek a lánynak, úgyhogy rájöttem, hogy valamiféle törzshelyén lehetünk. Rendeltünk egy italt, majd hamarosan megjelent egy pasi, aki az lehetett, akinek a randipartnerem addig buzgón írogatott, ugyanis elnézést kért, és kiszaladt „csak egy percre”.

Negyedóra telt el, de ő még mindig jött vissza. Ekkor a pincér odajött az asztalomhoz, és megkérdezte, hogy randin vagyok-e a lánnyal. Azt válaszoltam, hogy igen, mire a pincér közölte, hogy az a férfi, aki bejött, a lány kokaindílere, és nem fog vissza jönni.

Ha mégis, akkor higgyem el neki, hogy a lány közelébe sem szeretnék lenni.”

Filmes jel: „A Tinderen jöttünk össze, aztán jó néhány hét csetelés után randiztunk. Miután kicsit beszívtunk, úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy horrorfilmet, amit még egyikünk sem látott. Az Elijah Wood főszereplésével készült Elmebetegre esett a választásunk.

Kényelmesen elhelyezkedtünk és elindítottuk a filmet, aminek az első jelenetében Elijah megismer egy lányt az interneten. A lány felmegy a lakására, ahol a pasi megöli. A lánnyal nem lett második randink.”

Túl gyors tempó: „A lány nekiállt arról magyarázni az első randinkon, hogy milyen csodás lesz az esküvőnk, a gyerekeink pedig egész egyszerűen tökéletesek lesznek.”

Ezt át kellett volna gondolni: „Az egyik este elsétáltam egy riksa mellett, amiben egy férfi és egy nő ült. Meghallottam, hogy a lány azt mondja: Mindig megsajnálom ezeket a szegény fickókat, és attól félek, hogy túl nehéz vagyok nekik.

Erre a pasi ahelyett, hogy megnyugtatta volna, inkább ezt mondta: Ugyan, ezen kár aggódnod! Ezek még egy elefántot is elhúznak!

Láttam rajta, hogy ahogy ezt kimondta, rögtön rájött, hogy ebből nem lesz következő randevú.”

Füstbe ment randi: „Az egyik barátnőmmel történt meg, hogy a pasi folyamatosan az arcába fújta az e-cigi füstjét az étteremben, közben pedig azt kérdezgette a barátnőmtől, hogy ugye lenyűgözőnek találja ezeket az óriás felhőket?”

Taszító képesség: „Tulajdonképpen az első randi legelején kérdezte meg a srác a barátnőmtől ezt: Te most menstruálsz? Van egy furcsa képességem, amivel kiszagolom, ha egy lánynak megvan.

A barátnőm azonnal fogta a táskáját, és távozott.”

Túl nagy elvárások: „A lány elképesztően felszínes volt és egy kis nyomorult. Hosszú listát állított fel arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie annak a férfinak, akivel hajlandó randevúzni. A kocsija legyen Mercedes vagy BMW, viseljen Rolexet és öltönyt, legyen saját lakása, hajója, nagy öröksége és nem lehet nála két évvel idősebb.

Majd bepisiltem a röhögéstől, ugyanis egy 18 éves főiskolai gólya volt a csaj. Zacskós levesen él, közben a nagy farkú álompasit várja? És ő mit tesz bele a kapcsolatba? A közelmúltban diplomáztunk. Az egész fősuli alatt nem randizott, mert úgy érezte, hogy nincs senki, aki megfelelne az igényeinek.”

Randi hármasban: „Egy főiskolás lányt hívtam meg vacsorázni és színházba. Magával hozta az anyukáját. Elég különös volt...”

Szánkó: „A lány megkérdezte, hogy van-e szánom, mert akkor elmehetnénk a barátaival szánkózni a hétvégén. Rávágtam, hogy ez remek ötlet, és van szánkóm. Meg is jelentem nála a kis szánkómmal, csak éppen kiderült, hogy ő motorosszánra gondolt, mert motorosszánkózni mentek. Én meg beállította a faszánkóval.... Jesszusom! Nem volt több találkozásunk.”

Vallási problémák:Randialkalmazáson keresztül találkoztunk. Elég normálisnak tűnt, de az első randink közepén, amikor kiderült számára, hogy etnikailag zsidó származású vagyok, nekiállt szidni a zsidókat, és arról kezdett beszélni, hogy majd hogyan fogom a gyerekeit áttéríteni az ördögi kultuszomra. Hát, nem alakult valami jól a randi. Egyébként ateista vagyok.”

A vegán: „A munkahelyemről randiztam egy vegán csajjal, aki tudta, hogy én nem vagyok az. Még mielőtt rendeltünk volna, kijelentette, hogy nekem is vegánnak kell lenne, ha járni akarok vele. Kértem egy szomorú salátát. Nem volt második randevúnk.”

Szemét kérdés: „Az első randin elmentem a lányért. Amikor beült a kocsimba, meg sem várta, hogy köszönjek, vagy bármit mondjak, máris megkérdezte, hogy szelektíven gyűjtöm-e a szemetet. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, de aztán azt válaszoltam, hogy persze, van a világon, aki nem?

Erre közölte, hogy nem hiszi, hogy túl jól ki fogunk jönni egymással.”

(Forrás: wmn.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com