A lengyel elnök azt szeretné, ha Lengyelországot védenék a német Patriot-ütegek

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Andrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, hogy a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területet és a lengyel állampolgárokat védelmezzék - jelentette ki pénteken a lengyel államfő kabinetfőnöke azt a javaslatot kommentálva, amely szerint a rakétákat Nyugat-Ukrajnába kellene telepíteni."Andrzej Duda elnök álláspontja teljesen világos. (...) Amennyiben Németország átadná a rendelkezésére álló Patriot-ütegeket, akkor ezeknek a lengyel területet, a lengyel állampolgárokat kell védeniük" - hangsúlyozta Pawel Szrot kabinetfőnök a lengyel közszolgálati rádióban.
    

Szrot ezért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni, mert szerdán Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, hivatkozva az Ukrajnát érő újabb orosz rakétatámadásokra, arra kérte a német felet, hogy inkább Nyugat-Ukrajnába küldje a Berlin által Lengyelországnak felajánlott Patriot légvédelmi rakétarendszert.
    

"Ez meg fogja védeni Ukrajnát a további halálesetektől és áramkimaradásoktól, és növelni fogja biztonságunkat keleti határunkon" - érvelt Blaszczak. Blaszczak szavait Christine Lambrecht német védelmi miniszter csütörtökön úgy kommentálta: a Varsónak felajánlott Patriot-ütegeket csak a NATO területén belül lehetséges telepíteni, mert az észak-atlanti szövetség légvédelmi rendszerének részét képezik. Ha máshol akarják telepíteni őket, arról a szövetségesekkel egyeztetni kell - húzta alá Lambrecht.
    

Szintén csütörtökön Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: amennyiben Németország hajlandó lesz átadani a Patriotokat "úgy, ahogyan az megfelelne a lengyel hadsereg szükségleteinek", Blaszczak nemzetvédelmi miniszter feltehetőleg " pozitív módon folytatja majd a tárgyalásokat".
    

A Patriotok nyugat-ukrajnai, nem pedig lengyelországi telepítéséről szóló kormánypárti javaslatot élesen bírálták a lengyel ellenzék képviselői. Németország azt követően ajánlotta fel Lengyelországnak a Patriot-rendszert, hogy robbanás történt a kelet-lengyelországi Przewodów településen, két ember halálát okozva. A részleges vizsgálati eredmények alapján Varsó közölte: feltehetőleg az ukrán légvédelem egyik, szovjet gyártmányú rakétája csapódott be. Az esetet "tragikus kimenetelű balesetnek" nevezték.
    

A német felajánlás a lengyelországi Patriot-állomány ideiglenes bővítését jelentené. Egy lengyel-amerikai megállapodás értelmében ugyanis a lengyel hadsereg az év végéig két Patriot-üteget szerez be. Két további üteget már korábban délkelet-Lengyelországba telepítettek az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com