A lengyel püspökök támogatják az abortusztilalmat, de ellenzik a büntetést

Támogatják a teljes abortusztilalmat, de ellenzik a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését a lengyel püspökök - derült ki a lengyel családok országos lelkipásztori intézetének leveléből.

A Nasz Dziennik című katolikus hetilap honlapján vasárnap közzétett, az egyházmegyei családreferenseknek címzett levélben a lelkipásztori intézet igazgatója, Przemyslaw Drag atya a püspökök álláspontját közvetítette.

0

A levél a lengyel templomokban a múlt vasárnap felolvasott püspökkari közleményre utal, amelyben az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva a terhességmegszakítás szabályozásának szigorítását és az emberi élet teljes körű védelmét szorgalmazták. Lengyelországban péntektől aláírásgyűjtés indult az életvédő egyesületek egy része által kidolgozott törvényjavaslat támogatására.

Az indítvány megszüntetné az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló lengyel törvény azon előírásait, amelyek szerint az abortusz három esetben megengedett: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, illetve akkor, ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A javaslat alapján ugyanakkor a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családoknak nagyobb anyagi és szakértői támogatást nyújtanának. A tervezetben olyan pont is szerepel, amely szerint büntethetőek lennének az abortuszon áteső nők.

A püspökök a lelkipásztori intézetnek a napokban átnyújtott állásfoglalásban "egyértelműen a gyermek életének teljes körű védelme mellett állnak ki, ugyanakkor ellenzik azokat a jogi javaslatokat, amelyek a meg nem született gyermekét megölő nő büntetőjogi felelősségre vonását helyezik kilátásba". A lengyel püspöki kar sok konzultáció alapján minden olyan lépést támogat, mely "a meg nem született gyermek megölését lehetővé tevő, a lengyel jogban jelenleg létező három kivétel kiküszöbölését célozza".

A vasárnap közzétett levelet már pénteken szétküldték az egyhámegyei családreferenseknek. Aznap, valamint szombaton is Lengyelországban a feminista szervezetek ismét többezres tüntetéseket szerveztek az említett törvényjavaslat ellen.

A lengyel kormány hivatalosan nem foglalt állást az ügyben. Beata Szydlo kormányfő múlt héten közölte, hogy ő személyesen támogatná az abortusz teljes betiltását, de nem rendelne el ez ügyben szavazási pártfegyelmet. Később viszont hangsúlyozta: a kormány jelenleg nem dolgozik semmiféle változtatáson a törvénnyel összefüggésben, korábban megfogalmazott álláspontja "tisztán a magánvéleménye volt".

MTI

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com