A lengyel ügyészség kizárta, hogy a lengyel sofőr órákkal a merénylet előtt halt volna meg

A 37 éves lengyel sofőr, Lukasz Urban holttestét kedden adták át a lengyel hatóságoknak, továbbítva egyúttal a Németországban végzett boncolás előzetes eredményeit.

A szerdán az északnyugat-lengyelországi Szczecinben végzett újabb boncolás eredményét Aldona Lema, a szczecini vajdasági ügyészség vezetője ismertette szerdán a Superstacja lengyel kereskedelmi televíziónak nyilatkozva.



"A jelenleg rendelkezésünkre álló anyag alapján cáfolhatom a Bild által közölt információkat, miszerint a halál néhány órával korábban állt volna be" - mondta Lema. Az ügyész később a TVN24 lengyel hírtelevíziónak is nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy "egyes német tömegtájékoztató eszközök által közöltektől eltérően a kamionsofőr nem a délutáni órákban hunyt el".


A halál pontos időpontjáról azonban nem közölt adatot. A lengyel ügyészség előzetesnek minősítette a szerdai eljárását, a végleges eredményt bejelentések szerint később közlik. Amint Aldona Lena elmondta, céljuk az, hogy Lukasz Urban halálának körülményeit tisztázzák, és megállapítsák, ki volt a gyilkosság elkövetője. A sofőr holttestét szerdán átadták családjának. Lena később a PAP hírügynökségnek nyilatkozva úgy pontosította a korábban elmondottakat, hogy a lengyel ügyészség ismeri a sofőr halálának időpontját, ezt azonban, tekintettel a folyamatban lévő nemzetközi nyomozásra, nem hozzák nyilvánosságra.
Elmondta azt is, hogy a halál óráját nem a szerdán Szczecinben végzett vizsgálat alapján állapították meg. Ez, mint mondta, a gyilkosság óta eltelt hosszabb idővel, valamint a német hatóságok által korábban végzett vizsgálattal függ össze. A szczecini vajdasági hivatal szerdai közleménye szerint Urbant pénteken helyezik örök nyugalomra.
Korábbi bejelentések szerint a temetési költségeket a lengyel állam fedezi. Lukasz Urbant a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és késszúrással találták meg a vezetőfülkében. A Bildben közölt cikk is lehetségesnek vélte, hogy a sofőr nem halt bele azonnal a fejlövésbe, még élt, amikor a merénylő az emberek közé hajtott. Egyes sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt, a 40 tonnás kamion így 60-80 méter után balra fordult, a vásár területét elhagyva kifutott a Budapest utcára és megállt. Németországban ezért több tízezren kérik Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak. A támadásban 12 ember meghalt, 53 ember megsebesült.
A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított menedékkérő Anis Amri vezette. A tunéziai férfi ismeretlen körülmények között Franciaországba menekült, majd a merénylet után négy nappal, péntek hajnalban felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com