A mennybe vezető utat fotózták le a közlekedési balesetnél?

A családtagok szerint nem képhiba, vagy optikai csalódás a képen látható jelenség.Halálos balesetet szenvedett Georgia államban a 23 éves Hannah Simons, aki az egyik barátjával, a 28 éves Laurennel és a 9 hónapos kislányával, A’lannah-val ült egy autóban, amikor Hannah elvesztette az uralmát a Subaru felett, és összeütközött egy autóval.

Egy másik autós, Anisa Gannon éppen a munkahelyére tartott, amikor a baleset miatt dugóba került. Mivel tudta, hogy el fog késni, ezért lefényképezte a balesetet, hogy ezzel bizonyítsa a főnökeinek, hogy miért nem ért be munkakezdésre.

Később Anisa nagynénje, Tara Noble megnézte a fotót, amin látta, hogy valami más is látszik a baleseten és a munkájukat végző orvosokon kívül. A fényt látva, az volt Noble első gondolata, hogy az a mennybe vezető út.

Ennél sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szélvédő vagy fényképezőgép lencséje okozta a fénytörést, amit a képen láthatunk, ám Noble szerint ez lényegtelen:

„Nem hiszek a véletlenekben, főleg akkor nem, ha két 'fénygömböt' látunk egy 'fényfolyosóban'! Az a fontos, hogy ez megnyugvást adott a gyászoló családnak. Alapvetően lehetetlen leírni azt, ami a képen látszik. Úgy tűnik, mintha a baleset áldozatai elhagynák a Földet.”

A nagynéni úgy gondolta, hogy a fotót látnia kell a közlekedési balesetben elhunytak hozzátartozóinak, úgyhogy rászánta az időt, hogy felkutassa őket, és megmutassa a fényképet. Mint kiderült, Noble jól érezte, mert a kép tényleg megnyugvást hozott az itt maradt hozzátartozóknak.

Paige Wilson, az egyik áldozat unokatestvére az alábbit mondta a fotóról:

„Semmi kétség afelől, hogy ez valamilyen jel.”

Hannah édesanyja egyetértett Wilson véleményével, amit azzal egészített ki, hogy a fénykép igazi ajándék a számukra.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com