A mennyországba érkezés miatt dörög az ég

Ismerd meg a legfurcsább, halállal kapcsolatos babonákat!Az életben a halál az, amihez az ősidők óta babonákat költenek az emberek. A hiedelmek közül nem egy még mindig benne él a köztudatba. Erre példa, hogy virágokat helyezünk a sírokra, de a temetési szokások sem változtak, ahogy az sem, hogy először a holtak lábát kell kivinni a házból.

Mennydörgés: Abban az esetben, ha a temetési szertartás alatt dörög az ég, akkor az annak a jele, hogy az elhunyt lelke megérkezett a mennyországba.

Virágok a sírokon: Ha a vadvirágok maguktól bukkannak fel a síron, akkor az jó jel, mert azt jelképezi, hogy a halott megérkezett a mennyországba.

A piszkos síremlék a gonosz jelenlétére utal. Régen egyébként azért is tettek virágot a koporsóra, hogy azzal elfedjék a bomlás bűzét.

Madarak és halál: A madarakhoz rengeteg misztikum kapcsolódik, hiszen régóta a túlvilág hírnökeinek tekintik őket. Ha például egy bagoly a nevünket huhogja, hollók vagy varjak köröznek az otthonunk felett, esetleg nekirepülnek az ablaknak, akkor a halál hírnökei lehetnek.

Temetési babonák: Estig sorolhatnánk a temetéssel kapcsolatos babonákat, ezért csak néhányat említünk. Ezek egyike, hogy a holttestet soha nem szabad a saját autónkkal szállítani. A másik, hogy a gyászmenet nem állhat meg, mert akkor újabb ember halna meg.

Temetéskor tilos járműveket számolni, babát pedig végképp ne vigyünk temetésre, mert ellenkező esetben még 1 éves kora előtt meghalhat.

A hírességek hármasával halnak: Tavaly úgy érezhettük, hogy ebben a városi legendában van némi igazság, hiszen egymás után jelentették be a hírességek halálát. Maga a városi legenda nem régi, mert akkor keletkezett, amikor Ed McMachon, Farrah Fawcett és Michal Jackson egymás utáni három napon haltak meg.

Állítólag ez egy átok miatt történt, ám egyelőre úgy néz ki, hogy csak ez a három sztár halt meg ebben a sorrendben.

Letakarni a tükröket: A virrasztásokon azért takarják le a tükröket, hogy a lélek ne maradjon itt. Ez a szokás főleg a zsidó temetéseken figyelhető meg, ám ott praktikusabb oka is van a tükrök letakarásának, ugyanis a gyászolók így nem látják, hogy milyen a kinézetük, ezért minden energiájukkal a gyászolásra koncentrálhatnak.Keletnek fordítva temetni a halottakat: Talán már feltűnt, hogy rengeteg temetőt úgy rendeztek be, hogy a fejfák nyugaton vannak, míg a holtak lábát kelet felé fordítják. Ennek oka, hogy az elhunytaknak látniuk kell az új világot napfelkeltekor.

Éjjelre a sír nyitva hagyása: Tilos éjjelre temetetlenül hagyni a sírokat. Ennek természetesen teljesen érthető oka van, hiszen senki sem szeretne éjjel beleesni egy sírgödörbe.

Megállítani az órákat: Régen ezzel jelezték, hogy valakinek véget ért az élete. Az órát csak a temetés után indították újra. Abban az esetben, ha családfő halálozott el, akkor az órát örökre megállították.

Érmék a szemre: Az ókori görög mitológiából lehet ismerős a történet, hiszen a görög hiedelmek szerint a holtaknak el kell jutniuk az Alvilágba, Hadészhez. Az úthoz hozzátartózik, hogy a lelkek átkelnek a Sztüx folyón, ám ez csak akkor történhet meg, ha van pénzük, mert a révész, Charon csak ebben az esetben viszi át őket a túlsó partra.

Nem ez azonban az egyetlen oka annak, hogy pénzérmét tesznek az elhunyt szemére, ugyanis sokan nyitott szemmel halnak meg, ezért az érmékkel lecsukhatják a szemüket. A leghíresebb ilyen pénz az a két féldolláros, ezüst pénzjegy, amit Abraham Lincoln szemére tettek. Ezt ma a Chicago Historical Museumban nézhetjük meg.

Terhes nőknek el kell kerülnie a temetéseket: A jelek szerint azt már őseink is tudták, hogy a felfokozott érzelmek nem tesznek jót a várandós nőknek, mert könnyen elvetélhetnek.

Először a holtak lábát kell kivinni: Amikor egy házból kiviszik a holttestet, akkor először a lábnak kell elhagynia az épületet, mert a viktoriánus időkben abban hittek, hogy amennyiben a fej távozik először, akkor az elhunyt visszanézhet. Egy másik ok az, hogy tiszteletből szállítják el így a holttestet.

Tartsd vissza a lélegzetedet: Egy nagyobb temető esetében ez igencsak problémás, de a babona úgy tartja, hogy visszatartott lélegzettel kell áthaladni a sírkerten azért, hogy egyik elhunyt se találjon utat a fizikai világba.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com