A MOTESZ támogatja az elektronikus cigaretta kereskedelmének szigorúbb szabályozását

A Magyar Orvostársaságok Szövetsége (MOTESZ) szerint az elektronikus cigaretták egészségre veszélyes anyagokat tartalmazhatnak, reklámjaik sokszor több szempontból félrevezetők, ezért a szervezet támogatja a forgalmazásukra és használatukra vonatkozó szigorú szabályozás bevezetését.

A szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az elektronikus cigaretta egészségre gyakorolt hatásai és népegészségügyi kockázatai nem ismertek pontosan, ellentmondásosak az azzal kapcsolatos információk.

3

Az abban lévő folyadék összetevőit, koncentrációját nem tüntetik fel, miközben hatósági vizsgálatok igazolták, hogy több rákkeltő, illetve fagyállóként ismert anyag is előfordul egyes elektronikus cigaretták folyadékjában - fűzték hozzá.

A szervezet szerint az az érv is megtévesztő, hogy mivel a folyadék ízesítőanyagait egyébként ételízesítőként használják, azok biztonságosak, hiszen az életízesítőket elfogyasztásra engedélyezték, nem pedig felhevítve belélegzésre.

Kitértek arra: az elektronikus cigarettát megtévesztően a dohányzásról való leszokást támogató eszközként hirdetik, ugyanakkor széles körben úgy népszerűsítik, mint amit bárhol, bármikor, bárkinek érdemes használnia. Statisztikai adatok szerint azonban sok dohányos leszokás helyett kettős vagy többszörös dohánytermék-használóvá válik.

Mindezek miatt a MOTESZ támogatja, hogy az elektronikus cigaretták kereskedelmére, forgalmazására és használatára vonatkozó szigorú szabályozást vezessenek be - írták az állásfoglalásban. Továbbá amíg nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az elektronikus cigaretta hatékonyan segíti a leszokást a dohányzásról, a szövetség nem támogatja, hogy erre alkalmas eszközként tüntessék fel.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com