A nő hipnózis során jött rá, hogy 30 évvel ezelőtt gyilkolt

Janet Holt egy hipnózis során ébredt rá, hogy 30 évvel ezelőtt ő ölte meg azt a farmert, aki megerőszakolta.

A 64 éves nő mélyen eltemette magában az emlékeit, amelyek most egy terápia során kerültek elő tudatalattijából. Fred Hanford, aki üzleti partnere volt a gazdaságban, 1976-ban eltűnt. Annak ellenére, hogy hatalmas erőket vetett be a keresésére a rendőrség, sosem került elő.

Több, mint harminc évig Janetnek fogalma se volt arról, mi történhetett a férfival. Viszont folyamatosan visszatérő megmagyarázhatatlan rémálmai voltak Fred-el kapcsolatban és ezek arra késztették, hogy utána járjon mi okozhatja ezeket.

SNN1627HOLT-620t_1746517aA hipnózis  során ijesztően tisztán előkerültek rég eltemetett emlékei. Janet szerint, a férfi kétszer megerőszakolta és ezt követően lőtte le, majd talicskára tette és elásta a gazdaságban a holttestet. A nő feladta magát a rendőrségen a hipnózis után, le is tartóztatták, ám amikor elment megmutatni, hova ásta el a férfi hulláját, az nem volt a megjelölt helyen. A rendőrség átkutatta mind az ötven hektárt, de nem bukkantak Fred maradványainak nyomára.

SNN1627CC---620-6_1746514aAz 1976-ban 26 éves lány, úgy érezte apa lánya kapcsolatban van az akkor 56 éves férfivel, de egy napon márciusban úgy ébredt, hogy nem emlékezett vissza az elmúlt négy napra. Anyjával együtt átmentek Fredhez, de a férfit nem találták sehol, a rendőrséget értesítették, de ők sem jutottak nyomára így eltűntnek nyilvánították.

SNN1627DD--620lt_1746516aJanet számára most derült ki, hogy attól való félelmében, hogy harmadszor is megerőszakolja, hátulról lelőtte a saját puskájával Fred-et. A nő elmondta, hogy 30 évig gyászolta barátját, anélkül, hogy az erőszakra emlékezett volna és arra, hogy ő volt a gyilkosa.

SNN1627HOLT2---620_1746515aA rendőrség miután nem talált nyomokat, a nyomozást lezárta. Janet reméli, hogy egyszer előkerül Fred maradványa, mert a családja megérdemli, hogy tisztességgel eltemethessék, az ő szívében már nincs harag.

Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com