A nők csiklójának kivágása ellen kampányolnak

Nagy-Britanniában 2003 óta bűncselekmény a muszlim világ szokása, ám az első per csak most kezdődött.female genital mutilation
Óriási fájdalmat kell átélniük azoknak a muzulmán nőknek, akiknek kivágják a csiklóját. A régi hagyomány főleg Egyiptomban, és Szomáliában él, míg Nagy-Britanniában 2003 óta törvény tiltja a szexuális csonkítást.

Egy indiai orvos azonban állítja, hogy nem tudta, hogy ez bűncselekmény az országban, ezért kivágta a páciense csiklóját, miután a nő szült. Amikor kiderült, hogy megsértette a törvényt, akkor helyreállító műtétet végzett.

Ám az orvos nem úszta meg a dolgot, és most a bűntársával együtt, akinek nincs orvosi végzettsége, bíróság elé került. Az ügyet nagy figyelem kíséri Nagy-Britanniában, hiszen jelentős indiai, pakisztáni, bangladesi, és észak-afrikai kisebbség él ott.

Mindeközben egy muzulmán diáklány kampányt indított a szexuális csonkítás ellen. Hamarosan Yousafzai is csatlakozott hozzá. Ő az a kislány, akit azért lőttek fejbe a tálibok Pakisztánba, mert kiállt a lányok tanulása mellett. Yousafzai Angliában épült fel, és továbbra is ott él, hiszen a tálibok még mindig keresik Pakisztánban. A kampányt Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is támogatja.

A világon eddig 140 millió nő csiklóját vágták ki, mert sok afrikai és ázsiai országban él az a hagyomány, hogy nem kap férjet az a lány, aki nem esik át a brutális beavatkozáson, ami miatt a nőknek az egész életükben fájdalmaik lesznek, ha egyáltalán túlélik a szexuális csonkítást.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com