A perverz férfi bosszúból felgyújtotta a lakását

A szomszédjai kitiltatták az ablakban önkielégítést végző lakót, aki ezért óriási tüzet okozott.Kenneth HaskinsA lakása négy fala között mindenki azt csinál, amit akar addig, amíg az mást nem zavar. Az 58 éves, floridai Kenneth Haskins ezt nem tartotta be. Amikor a férfi úgy érezte, hogy önkielégítést kell végeznie, akkor azt rendszeresen az ablak előtt tette, amit gyakran kinyitott.

A szomszédok többször is rászóltak, ám Haskins nem foglalkozott velük, és továbbra is folytatta a perverz dolgait. A többi lakó ezt megelégelte, és lépéseket tettek az ügyben. Ennek lett az eredménye az, hogy egyik nap arra ébredt a férfi, hogy a szomszédjai kitiltatták.

Haskins annyira dühös lett, hogy bosszút esküdött, és felgyújtotta a saját lakását. A kis tűz gyorsan terjedt, és már hatalmas lángokkal égett az egész lakóépület. A 28 lakásból, kettő teljesen kiégett, ami miatt négy ember vált hajléktalanná.

Haskins, most már bánhatja, hogy nem értett a szép szóból, és nem távozott inkább csendben, ugyanis a rendőrség gyújtogatással vádolja.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com