A pokol farmja: innen került a libamáj Gordon Ramsay éttermeibe - sokkoló fotók és videó

Bár Gordon Ramsay szállítója a ludas, mivel mégsem esik olyan messze a Mestertől, utóbbi neve is felmerült az állatkínzási botrányban. Ramsay olyan másfél hete leállította a szállítóval való együttműködést. Csakhogy idén ez a második „libabotrány”, aminek kapcsán a világhírű séf neve is szerepel.

Ami az asztalunkra kerül, annak az útját vissza lehessen követni egészen a termelőig - ez az élelmiszerbiztonság kulcsa. Az már egy másik szempont, hogy ha az adott étel kifogástalan minőségű, mégis alaposan elrontaná a gyomrunkat, ha tudnánk, valójában honnan származik.

A brit Viva! állatvédő szervezet hívta fel arra a figyelmet, hogy a neves séf, Gordon Ramsay éttermeibe is olyan libaneveldéből kerül a libamáj, ahol a zsúfolt ketrecekre rászáradt a mocsok, ahol a libák tele vannak sebbel, szemsérülésekkel és tályoggal, törött a csőrük és a szárnyuk – de akiknek köszönhetően elegáns környezetben kerülhet elénk a pâte' de foie gras (libamájpástétom).



Nem csak a legnevesebb gasztronómusok, ma már holtjukból feltámadó nagyanyáink is azt hirdetik, hogy lehetőleg organikus, azaz az Édenkertből származó természetes alapanyagokból állítsuk össze az étrendünket. Komoly ellenőrzési procedúrák során biztos csak az élelem pedigréje - de az alapanyag egyes ételek, főként a húsételek esetében mindig is vitatott téma volt és marad. Ilyen a hazánkban is nagy port kavart libahízlalás vagy az állatvédők által kényszertömésnek nevezett eljárás ügye.

(Ismeretes, hogy a Négy Mancs nemzetközi állatjóléti szervezet komoly kampányba kezdett magyar gazdák ellen, állításuk szerint a többség fel is hagyott a kényszertöméssel, közben piacvesztésre hivatkozva többéves tevékenységük következtében milliárdos károkozással vádolta meg az alapítványt a Hungerit Zrt., majd olyan felhangja is lett az ügynek, hogy a Négy Mancs külföldi (német és osztrák) érdekcsoport által támogatott alapítvány, vagyis megrendelésre dolgoznak, mintegy ellehetetlenítve a magyar konkurenciát. Ez ügyben a Gazdasági Versenyhivatal tavaly júniusban megszüntette a Négy Mancs ellen indított versenyfelügyeleti eljárást. „A végzés egyértelműen rögzíti, hogy az Alapítvány magatartása mögött nem áll olyan vállalkozás, amelynek gazdasági előnye származna a Négy Mancs által folytatott kommunikációból” - olvasható az alapítvány honlapján.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Közben folytatódik a Négy Mancs Alapítvány ellen tavaly májusban a Hungerit Zrt. által indított polgári per.)

Gordon Ramsay

"Kész tortúra" - mondta a Viva! egyik szakértője, arra utalva, milyen körülmények között tartják a libákat, csak, hogy eljuthasson az éttermekbe az állatok kincse, a máj. Justin Kerswell szerint ez egyszerűen és tisztán: állatkínzás. A libákat egy ablaktalan helyiségben csövön keresztül hizlalják, hogy a májuk tízszeresére nőjön, majd kéthetes megpróbáltatást követően jön a libák levágása.

A nemrég kirobbant botrányról Gordon Ramsay közvetlenül nem tehet, a Daily Mirror által közölt fotók és videó a séf szállítóját érintik, de természetesen felmerült Ramsay neve abban a kérdésben, mégis honnan kerül a kifogástalan ízlést szolgáló éttermeinek asztalára a vágyott fogás. Ha az állatvédők komoly eredményt akarnak elérni, minden eszközzel, ha kell, egy ismert ember nevét is hangoztatva, fognak kampányolni.

A Soulard telephelyén

Ramsay közvetett felelőssége azonban vitathatatlan. Elgondolkodtató, miszerint még az ő éttermeibe is ilyen feldolgozási körülmények közül jut el a hús. Ez lenne a burzsoázia diszkrét bája? Gordon Ramsay november 7-én felfüggesztett minden beszerzési kapcsolatot a francia Ernest Soulard céggel, amelyik addig libamájjal látta el.

A Soulard telephelyén

„Nem hiszem, hogy Gordon Ramsay ezt meg merné védeni. 20 éves fennállásunk során az állatkínzás számos dokumentációjával szembesültünk, de ezek a felvételek mind közül a legborzalmasabbak" - mondta Kerswell. Mint magyarázta, a libákat saját hányásuk szennyezi be, szerinte bíróság előtt a helye, aki ilyen körülmények között tart állatokat. Ezt erősítette meg a Daily Mirror által megkérdezett elismert állatorvos, Amir Kashiv, aki azt mondta, háziállatok esetében biztosan a tárgyalóteremben kötne ki az ilyen állattartó.

A Soulard telephelyén

A Soulard telephelyén

Kashiv a botrányos körülmények kapcsán arról is beszélt, hogy a libák nem jutnak hozzá a szükséges ívóvízhez, a szűk hely miatt súlyos légzőszervi betegségekben szenvednek, több közülük társai által lett agyontaposva, de nem ritka a haldokló vagy az olyan állat látványa sem, amelyik többszöri hiábavaló kísérleten van túl, hogy beszorult szárnyát kiszabadítsa. Az állatorvos szerint ráadásul nem csak az állatok egészségét veszélyeztetik, hanem a mesterségesen felhízlalt libák zsíros mája is egészségtelen. Másodpercekig (!) tartó etetésük pedig a nyelőcsőben is kárt tesz.

"Meddig lehet azt mondani, hogy az íz győz az etika felett?" - tette fel a kérdést Kerswell.

Ramsay szóvivője pedig azt mondta, csak most szereztek tudomást az egészről, elővigyázatosságból pedig felfüggesztették a szállítóval a beszerzési kapcsolatot, miközben tovább vizsgálódnak.



Korábban állatvédők már megtalálták Ramsay-t, mégpedig a PETA hívta fel a figyelmet arra Ramsay New York-i étterme kapcsán, hogy az étlapon a Hudson-völgyi libamáj szerepel, miközben a PETA titkos felvételeket készített a Hudson-völgyi feldolgozóról (Hudson Valley Foie Gras), ahol acélcsöveken keresztül, erőnek erejével táplálják a libákat. Az üzem képviselete azt nyilatkozta, baromfi feldolgozó üzemük ugyanúgy működik, mint az összes többi, a bemutatót is ők szervezték, a szóvivő látta is magát a felvételen, azt pedig már nem lehet a felvételeken nyomon követni, hogy igenis gondosan kezelik az állatokat és a vágás előtt altatják őket. Magyarán ők kimondatlanul arra hivatkoznak, a baromfi feldolgozás eleve nem egy kíméletes dolog, de ahogy csak tudnak, enyhítenek az állatok szenvedésein.

Hudson-völgy

Hudson-völgy

Hudson-völgy

Akkor a PETA-csoport írt egy levelet Ramsay-nek, amiben arra kérték, hogy vegye ki a libamájat a menüből. Ramsay képviselete nem reagált a kérésre, miközben úgy nyilatkoztak, elkötelezettek az állatvédelem és a legjobb minőségű alapanyagok iránt. Erről a Daily Mail cikkezett még idén májusban.

A Viva! pedig a mostani botrány kapcsán a francia L214 állatvédő szervezettel közösen vizsgálatot kezdeményezett, miután a felvételek napvilágra kerültek - a francia szervezet honlapján szerepel is a Daily Mirror cikke. Az alább is látható videó anyaga öt Soulard telephelyen készült, Franciaország Vendee megyéjében.

Britanniában az efféle kacsa- és libatartást már betiltották, de a francia és más országok importja nem ellenőrzött. A Daily Mirror cikke kapcsán Sir Roger Moore (86), a Viva! egyik támogatója gratulált a szervezetnek.

Ramsay londoni éttermeinek (mint a Maze és a Michelin-csillagos Savoy Grill) à la carte menüjében előkelő helyen szerepel a libamáj. Viszont, mivel közvetítő révén szállíttatták a libamájat, nem volt tudomásuk annak eredendő beszerzési helyéről. Bár Gordon Ramsay éttermei híresek voltak arról, hogy nagyban ajnározták a Soulard céget, miszerint "állatjóléti szempontok alapján piacvezető."



A Soulard szóvivője a Daily Mirror-nak azt ígérte, a cég vezérigazgatója felveszi a lappal a kapcsolatot, de ez mind a mai napig nem történt meg.

A Hudson-völgyi feldolgozóban készült felvétel:

http://youtu.be/x3DCEcaChrA

A francia Soulard telephelyén készült film:

http://youtu.be/7WpErsFURCI

Forrás: mirror.co.uk, dailymail.co.uk, vier-pfoten.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com