A rejtélyes sikoltozó koponyák

Furcsa dolgok előidézésével tiltakoznak a koponyák, ha el akarják mozdítani azokat a kedvenc helyükről.

Természetfeletti jelenségekből nincs hiány, ám míg a szellemeken, átkokon, démonokon már a legtöbben meg sem lepődnek, addig akadnak olyan furcsaságok is, amelyek miatt még azok is felvonják a szemöldöküket, akik eddig biztosak voltak benne, hogy már mindent hallottak, és képtelenek többé a meglepődésre.

Ilyen rejtélyes dolog az is, ha egy koponya természetfeletti jelenségeket idéz elő, vagy egyenesen sikoltozni kezd, amikor megpróbálták elmozdítani a kedvenc helyéről. Erre a furcsa jelenségre már számos példa akadt a történelem során.

A sikoltozó koponyák rejtélye a brit folklór egy kis részét képezik, amely egyesek szerint, a római-brit „alapozási áldozat” szokásból ered. A hagyomány szerint egy állat vagy ember áldozatot temettek a ház alapjába, hogy ezzel szerencsét biztosítsanak az épületben, és az isteneket is kiengeszteljék.

Egy másik magyarázat szerint a szüzességi fogadalmukat megszegő apácák és szerzetesek falhoz állításának van köze a sikoltozó koponyákhoz, ám ezek olyan ritka kivégzések voltak, hogy eléggé valószínűtlennek hangzik a magyarázat.

A keltákat felemlegető elmélet ennél sokkal hihetőbb. Náluk ugyanis vallási tisztelet övezte a koponyákat, amiket családi kincsként őriztek, vagy felajánlottak az isteneknek. Erre bizonyíték az, hogy Nagy-Britannia sok helyén találtak kőfejeket.

Bármi is legyen a sikoltozó koponyák igaz legendája, az biztos, hogy egyik maradvány se hajlandó hagyni, hogy elmozdítsák őket a kedvenc helyükről.

Az angliai Somerset, Chilton Canteló nevű falujában van egy mohával belepett sír, amelyben az 1670-ben meghalt Theophilius Broome maradványai hevernek, ám nem az összes! A férfi végakarata ugyanis az volt, hogy az elefántcsonthoz hasonlóan fényes koponyája, a házában maradjon.

Az örökösök érthetően nem érezték így jól magukat az épületben, ezért megpróbálták eltemetni a koponyát a többi csont mellé, ám akkor szomorú, bosszúságtól baljóslatú, ijesztő hangok zavarták meg a falu csendjét. A rokonság rájött, hogy jobb lesz, ha békén hagyják a koponyát, ami abbahagyta a furcsa hangok kiadását, amikor visszakerült a Chilton Cantelo Majorba.

Ennél is hátborzongatóbb annak a római katolikus papnak a koponyája, akit 1641-ben végeztek ki árulásért, majd a koponyát a manchesteri templom tornyán tették ki közszemlére. A most Manchester közeli Wardley Hallban található maradvány, szintén zajokat ad ki, ha megpróbálják elvinni a házból. Állítólag még vihart is okozott, amikor eltemették. Ám nem ez a legijesztőbb, hanem az, hogy az elföldelt koponya valahogy mindig hazatalál.

Egy másik történet a humberside-i Burton Agnes Hallba visz vissza.

A családtagok teljesítették a furcsa kérést, ám olykor elvették a helyéről a koponyát, ami ezért velőt rázóan sikoltozott. A rokonság 1900-ban úgy döntött, hogy ebből elég volt, és beleépítették a ház falába a koponyát, aminek azóta nem volt dühkitörése.

A dorseti Sherborne-hoz közeli épített Bettiscombe major koponyájáról a XVIII. században keletkezett a legrégebbi feljegyzés, de a története 1685-ben kezdődött, amikor is a Pinney család élt itt.

A ház akkori ura, Azariah Pinney, részt vett a Monmouth-felkelésben, ami II. Jakab ellen irányult. Mivel Pinney a vesztes oldalon harcolt, ezért Nyugat-Indiába száműzték, ahol a családja olyan jól élt, hogy az unokája, John Frederick Pinney vissza tudott menni a régi majorba.

A férfi magával hozta a fekete rabszolgáját is, aki a háztartás része lett. John egyszer megígérte a rabszolgának, hogy halála után visszaviteti a testét Afrikába, ahonnan gyerekként elhurcolták a rabszolgahajcsárok.

A sors azonban úgy döntött, hogy John hal meg előbb. Mivel az ígéretről más nem tudott, ezért a rabszolga, nem sokkal későbbi, halálakor senki sem gondoskodott arról, hogy visszajusson Afrikába, hanem John mellé temették.

Amíg a földben volt a rabszolga, addig rengetegen hallottak gyászos nyöszörgést a sírból. Ezekben a hónapokban gyakoriak lettek az állatfertőzések, rossz lett a termés, és pusztító viharok is lecsaptak a környékre.

A csapásoknak az vetett véget, hogy a rabszolga koponyáját visszavitték a majorba, ahol végre békésen nyugodott, és egyrészről családi ereklye lett, másrészről pokollá tette annak az életét, aki el merészelte mozdítani a helyéről.

A helyi történet szerint utoljára a XX. században piszkálták meg a koponyát. A Bettiscombe akkori bérlője egy vad karácsonyi partit adott, mielőtt Ausztráliába költözött volna. A férfi az este folyamán egyszer csak felkapta a koponyát, és beledobta a lóitatóba.

Furcsamód másnap reggel a küszöbön volt a maradvány. Arra a kérdésre, hogy hogyan került oda, hiszen lépcső vezetett a tornácra, nincs egyértelmű magyarázat. Egyesek szerint a szél kapta fel, és tette oda, de ez képtelenség, hiszen ahhoz nagyon erős szél kellett volna. Egy évvel az incidens után, a korábbi bérlő hirtelen meghalt Ausztráliában. A legtöbben azóta is úgy gondolják, hogy a koponya átkozta meg.

A koponyával kapcsolatban egy nyugtalanító dologra is fény derült, ugyanis azt 1950-ben, Pinney kérésére, megvizsgálta a Királyi Sebészeti Főiskola professzora, Gilbert Causey, aki azt állította, hogy a maradvány nem lehet a rabszolgáé, mert annál sokkal régebbi.

A tudós szerint a koponya egy finom arcvonású lányé volt, aki 3-4 ezer évvel ezelőtt halhatott meg. Ez a nyugtalanító felfedezés felveti azt a kérdést, hogy akkor mégis hogyan került a majorba, és miért fűződik hozzá a fentebb említett legenda?

Néhány bizonyíték arra utal, hogy a bettiscombe-i földterületen régen létezett egy római-brit település, ez pedig már visszautal a korábban említett „alapozási áldozat” rituáléra, ám Causey professzor becslése alapján, a koponya néhány száz évvel még így is idősebb, mint az első ház, ami ott állt.

Párhuzamot lehet azonban vonni a koponya, és a kenti Reculver sikoltozó szellemek között. Sok éven keresztül élt az a legenda, amely arról szólt, hogy egy korai római település mellett hallható sikolyok, és kiabálások azoktól a gyerekeknek a szellemeitől származnak, akiket ott mészároltak le.

A helyszínen 1964-ben ásatások kezdődtek, amely eredményeként több gyermekkoponya, és csont is előkerült. Ezek egyikén olyan nyomot találtak a szakemberek, ami arra utalt, hogy kard végzett a gyermekkel. A talált csontvázakról kiderült, hogy időszámításunk előtt 1000 és 500 között kerültek a föld alá, tehát még a római település megjelenése előtt.

Michael Pinney is előállt a maga elméletével, amely szerint a koponya saját magától keveredett oda a Bettiscombe-ba, ami mögött magasodik a Pilsdon Pen, aminek erdős lejtői jóval a legmagasabb kémény fölé nyúlnak.

Mint ismeretes, a dombtetőn történelem előtti maradványok láthatóak. Ezek nagyjából akkor keletkezhettek, mint a Maiden Castle, a hatalmas földsáncerőd, ami a Bettiscombe-tól néhány kilométerre, dél-keleten fekszik.

A kunyhók köreinek romjai mellett, a dombtetőn apró sírhalmok és kőkupacok vannak. Pinney ezek közül kiásott néhányat, és ezért erős a gyanúja, hogy a koponya onnan származik, és valamilyen módon kiszabadult a földből, majd belegurult a patakba, aminek a medrének az alján végig gurult a lejtőn, egyenesen a házakig.

Pinney hozzátette, hogy ez a régi babonás korban elég traumatikus élmény lehetett, ezért az, aki megtalálta, valószínűleg próbált megszabadulni a koponyától, és ekkor történhettek természetfeletti jelenségek, amik meggyőzték, hogy hagyja ott, ahol találta. Ezután már nem kellett semmi ahhoz, hogy az emberek legendákat költsenek a koponyához.

Bármi is legyen a koponyáról az igazság, az biztos, hogy a Pinney családot nem zargatja a koponya, amire nagyon odafigyelnek, és sose engedik, hogy kikerüljön a ház falai közül.

A sikoltozó koponyákkal kapcsolatosan van egy igencsak furcsa jelenség, ami nem más, mint az emberi kéz által készített kristálykoponyák rejtélye. Ezek szintén hangokat adnak ki, és különös erővel bírnak. Az egyik például annyira ördögi, hogy kegyetlenül megbünteti azt, aki kigúnyolja.

A kristálykoponyák eredetét homály fedi, de az biztos, hogy misztikus jelentőséggel bírnak. A Mitchell-Hedges koponyát például a Brit-Hondurasban találták meg egy maja templom alatt. A szakemberek vélekedése szerint 3600 éves, és egyetlen egy kőkristályból alkották meg, ami 150 évig tartott.

Egyesek azt állítják, hogy képeket láttak benne, és morgó hangokat vagy kántálást hallottak. Sokan azt is állítják, hogy kínzó szomjúság tört rájuk, valamint csodálatos gyógyulásokat is tulajdonítanak a kristálykoponyának.

A koponya tulajdonosa, Anna Mitchell-Hedges szerint csak arról van szó, hogy sokan ijesztőnek tartják, hogy egy koponyával legyenek egy szobában. A közismert sátánhívő, Anton LaVey azonban úgy gondolja, hogy egyenesen a Sátán készítette a koponyát. Mások viszont úgy vélekednek, hogy egy szellem, poltergeist szállta meg a koponyát, ami nem is tűnik annyira hihetetlennek, elvégre a kristályok képesek magukba szívni ezeket az entitásokat.

A sikoltozó koponyákkal kapcsolatos kérdések, és elméletek listája jelenleg egyre hosszabb lesz, és még a szakemberek sem találtak olyan magyarázatot a jelenségre, amely megdönthetetlen lenne, tehát az igazságot továbbra is homály fedi.

(Forrás: noiportal.hu)