A rendőrség felszámolt egy drogterjesztő bandát, 16 embert fogtak el

Felszámolt egy kábítószer-terjesztő hálózatot a rendőrség: Békéscsabán, Békésen, Gyulán és Komádiban 16 ember fogtak el, közülük heten kerültek őrizetbe - tudatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.A közlemény szerint a felderítők egy gyulai és egy békéscsabai férfit vettek őrizetbe azért, mert tiltott, bódító hatású szert árulhattak. A nyomozók szárított növényi törmeléket, 13 tő élő kendert, valamint - valószínűleg a bűncselekményből származó - félmillió forintot, és egy autót is lefoglaltak.
    

A két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfi mellett további hat olyan embert is előállítottak, akik vásárolhattak tőlük. Békésen a rendőrök egy időben három háznál jelentek meg és öt embert fogtak el, két párt és egy nőt. A nőtől több mint egymillió forintot foglaltak le, a pénzt a gyanú szerint marihuánaárusítással kereste.
    

A többieknél, akik szintén másoknak is adhattak el anyagot, élő és szárított növényeket, növényi törmeléket találtak. Az egyik pár a nő édesanyjánál termesztett kendert az asszony házának udvarában, egy erre a célra felépített sátorban 27 tövet gondoztak. Békéscsabán egy házban fogtak el egy férfit, akinél szintén találtak kábítószer gyanúját keltő növényi törmeléket.
    

Később a békéscsabai rendőrök Békéscsabán, a Bartók Béla útról is előállítottak egy férfit, akinek a zsebében volt az "anyag" - írták. A rendőrök Komádiban fogták el a tizenhatodik embert: a férfi a gyanú szerint szintén kábítószerrel kereskedett, és lehetett kapcsolata a Békésben elfogottakkal - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com