A tanulót halálbüntetésre ítélték - szörnyű dolgot művelt a prostituáltakkal

A 23 éves egyetemi hallgató megölt két prostituáltat, majd a holttestekkel szexuális kapcsolatot létesített Kínában.

A Lee nevű diák, a Jilin Egyetemen tanult Changchun-ban a tett elkövetésekor. A rendőrségnek elmondta, hogy sokat rontott, így prostituáltakat  hívott, hogy segítsenek enyhíteni a stresszt.

article-2531090-0B1A526A000005DC-89_634x343Azt is elmondta a nyomozóknak, hogy régebb óta fantáziált már a halottakkal való szexről és egyik reggel úgy döntött nem tud tovább ellenállni annak, hogy ezt megvalósítsa. Március 6-án felbérelt egy 20 éves prostituáltat úgynevezett Cai-t az interneten keresztül. Lee, miután felakasztotta a lányt, a testét elszállította changpingi házába, ahol szexelt a holttesttel. Ezt követően feldarabolta és a testrészeket elrejtette a kertjében.

article-2531090-1A5868B300000578-738_634x286Március 23-án ugyanezt a hátborzongató cselekmény ismételte meg, csak egy másik prostituálttal. A törvényszéki pszichiáter megállapította, hogy Lee nem őrült, így büntetőjogi felelősségre vonható. A Népi Bíróság bűnösnek találta szándékos emberölés elkövetésében és halálra ítélte.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com