A TEK segítségével mentettek ki egy kislányt osztrák anyjától Türjén

A Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) menekített ki Türjén egy 12 éves kislányt, akit osztrák anyja tartott fogva és terrorizált.A KR NNI azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy az irodát az osztrák társhatóság az európai célkörözési egységek hálózatán (ENFAST) keresztül kereste meg egy súlyos gyermekbántalmazással kapcsolatban. Felmerült ugyanis, hogy egy európai elfogatóparanccsal körözött osztrák nő - akit 12 éves lánya bántalmazásával gyanúsítanak - Magyarországon tartózkodhat.

Ausztriában úgy derült erre fény, hogy - miután a legidősebb fiú a felnőtté válását követően otthagyta a családot - a nő középső fia megszökött az anyjától, mert már nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást, majd feljelentést tett az anyja ellen, aki mellett ott maradt a legkisebb gyermeke - írták.

A fejvadászok az információk ellenőrzése után megállapították, hogy az anya Ausztriából Magyarországra jött, és egy ideig Vas vármegyében élt kislányával. Pár hónapja azonban távozott Vas vármegyei tartózkodási helyéről, bujkálni kezdett, így elérhetetlenné vált, és 12 éves kislányát is magával vitte.

Kiderült, hogy a nő egy szélsőjobboldali, neonáci nézeteket valló német férfival költözött össze Zala vármegye egyik kistelepülésén, Türjén - közölték. Az akciót a TEK és a KR NNI március 25-én hajtotta végre: ellenállást senki nem tanúsított az intézkedés során, és épségben megtalálták a 12 éves kislányt.

A közlemény szerint az anya bezárta a gyermeket, és áldatlan körülmények között tartotta. A rendőrök azonnal gondoskodtak a kislány biztonságba helyezéséről.
A nyomozók előállították a 49 éves osztrák nőt, jelenleg átadási letartóztatásban van. Átadásáról a bíróság a későbbiekben dönt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com