A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

A nyilvánosság elé tárt filmkockákon valójában nagy eltérés van a valóság és az illúzió között. Hatalmas vita képezi a selejtes térkamera felvételeit a valósághoz képest.

„Együtt néztük Lacival a robbantóról készült fotókat. Aki nem vak, annak látnia kell, hogy nem Laci van a fotókon.”  - nyilatkozta a feltételezett Teréz körúti robbantó édesapja a Blikknek.





Dr. Brunner Tamás védőügyvéd ugyanúgy reméli, hogy az ügyészség láthatóvá fogja tenni az összes képet a Teréz körúti robbantóról.

Ugyanis így lehetséges, hogy az antropológusok össze tudják hasonlítani a felvételeken szereplő testi adottságait P. Lászlóéval. A gyanúsított édesapja azt is elmondta, hogy otthon a tévében együtt nézte fiával a robbantót és akkor fel sem merült benne, hogy a fia a tettes.

Az apa természetesen nyomatékot ad arra, hogy fiát nála senki nem ismerheti jobban. Azt is elmondta, hogy a képeket nem tudta volna nyugodtan nézni, ha ráismert volna fiára. Az édesapa azt is elmondja, hogy fiának a testmagassága eltér a felvételen látható egyéntől, mozgása sem hasonló hozzá. Továbbá arcszerkezete is eltér a fiáétól.
A gyanúsított P. László már harmadik hónapja van előzetesben, egy kétszemélyes cellában. Édesapja azt nyilatkozta, hogy fia tartja magát és nem omlott össze.
Abban reménykedik, hogy mihamarább tisztázzák a vádakat és ártatlanságot elismerik. Kéthetente látogatja meg az apja a feltételezett Teréz körúti robbantót, aki cellájában egy rádiót hallgat, amit ő küldött be neki, tévét néz és az iratokat tanulmányozza. Cellatársával jól kijön. Fia könnyedségét igazán az egy órás kinti séta jelenti. Januárban kerülhet sor az antropológusi vizsgálatra a robbantással vádolt fiatalemberrel kapcsolatban, amelyet még decemberben indítványozott a vádlott ügyvédje.

Az antropológus szakértő összeveti, hogy miként egyezik László mozgása, testfelépítése a felvételen láthatóval. A detonációban két rendőr sérült meg! Szabina, aki komoly fejsérülést szenvedett a gyógyulás útján van, kollégájával Lászlóval együtt, aki a rossz napon segítséget hívott!



Felmerül hát a kérdés, hogy miért kell térfigyelő kamerákat installálni, ha selejtes felvételeket készít? Összeesküvést gyártók feltételezhetik azt is, hogy külső terrorista támadás lapulhat az ügy mögött! Így akarják elsikálni az ügyet?

Továbbá a leckét a hatóságoknak is feladhatja, hogy miként került rá P. László DNS mintája a pokolgépet rejtő hajléktalan hátizsákjára? TEK.

Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com