A terrorizmus elleni tiltakozás átpolitizálásáról ír a spanyol sajtó

Fehér Krisztina, az MTI tudóítója jelenti: A terrorizmus elleni tiltakozás átpolitizálásáról írt hétfői számában több spanyol napilap is, azt állítva, hogy a katalán függetlenség pártolói nem tartották tiszteletben a két héttel ezelőtti merénylet áldozatainak emlékét.A barcelonai és cambrilsi dzsihadista támadások nem állították meg a katalán elnök (függetlenségi) menetrendjét, épp ellenkezőleg - vélte írásában az ABC című napilap, amely szerint a katalán kormány nem hagyta kihasználatlanul a politikai lehetőségeket.

    
Az újság több példát is említett állításának alátámasztására: Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos, amikor a merényletek áldozatairól nyilatkozott, különbséget tett a spanyol és katalán áldozatok között, Carles Puigdemont katalán elnök pedig a Financial Times című brit napilapban azzal vádolta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt, hogy "játszik" a katalánok biztonságával.
    

Az ABC szerint ide sorolható a múlt szombati, barcelonai béketüntetés is, amelyet - mint írta - szándékosan politizáltak át a katalán elszakadást támogató civil szervezetek, a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural. "Nulla tisztelet az áldozatoknak" - így értékelte a katalán függetlenséget pártolók viselkedését a hétvégi felvonuláson az El Mundo című napilap szerkesztőségi véleménycikkében.
    

A "béke embereinek" cinizmusa a barcelonai meneten című írás szerint előrelátható volt, hogy az eseményt zászlók lobogtatására és szórólapok osztogatására használják fel, azt ugyanakkor meglepőnek nevezte, hogy "paranoiájuk" miatt teljesen figyelmen kívül hagyták a dzsihadizmust, és a királyt és a kormányt tették felelőssé a támadásokért.
    

Az újság szerint az ANC "tökéletesen hangszerelte" a csapdát, önkéntesei az eseményen épp a politikusok mögött sorakoztak fel (a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos zászlóikkal és transzparenseikkel), így a televíziós közvetítésben úgy tűnt, mintha egy függetlenségi meneten vennének részt. Eközben a menet többi pontján, több tízezer felvonuló tiszteletet tanúsított - írta az El Mundo.
    

A szombati, mintegy félmillió ember részvételével rendezett megmozduláson a spanyol és katalán vezetők együtt vonultak fel, azzal a céllal, hogy a béke melletti és a terrorizmus elleni közös kiállást mutassanak. Egy nappal a felvonulást követően Mariano Rajoy arról beszélt egy nyilvános fórumon, hogy a terrorizmust egységgel lehet csak legyőzni, és ha repedés van közöttük, az a legnagyobb szívesség, amelyet a terroristáknak tehetnek.
    

Carles Puigdemont katalán elnök ugyanaznap ElNacional.cat internetes oldalnak adott interjújában a függetlenségi törekvések folytatásáról beszélt. Hangsúlyozta: ha az október 1-i népszavazáson a többség az elszakadásra voksol, akkor rövid átmeneti időszakot képzel el Katalónia függetlenedésig. A katalán kormány egyelőre nem írta ki a tervezett népszavazást, amelyet a spanyol kormány elutasít, a spanyol alkotmánybíróság pedig alkotmányellenesnek ítélt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com