A török hadsereg nagymértékben ellenőrzése alá vonta el-Báb városát

Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti: A török hadsereg és az Ankara által támogatott lázadó Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nagymértékben ellenőrzése alá vonta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet második legfontosabb szíriai központját, el-Báb városát - közölte a török haderő pénteken. Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint a település teljes ellenőrzésére irányuló műveletek folytatódnak, az Iszlám Állam hadállásainak száma jelentősen csökkent, és a terrorszervezet ellenállása is jócskán megtört. A beszámoló részben eltér Hulusi Akar török vezérkari főnök szerdai nyilatkozatától, aki a Sabah legfőbb török kormánypárti napilap tudósítójának Dohában azt mondta, hogy befejeződött el-Báb felszabadítása, és már a terület átfésülése, megtisztítása zajlik.

Ezt erősítette a Hürriyet török napilap csütörtöki értesülése is, amely alapján az Iszlám Állam tagjainak már a rádióbeszélgetései is elhallgattak el-Bábban, és a tűzszerészek főként a város alatt húzódó alagutakban aknák, valamint házi készítésű robbanószerkezetek hatástalanítását végzik. A török haderő és az SZSZH az ostrom keretében 77 ellenséges hadállást támadott az elmúlt 24 órában. Parancsnoki állásokat, búvóhelyeket, egy darut, egy fegyverraktárt és egy pokolgéppel megrakott járművet is megsemmisítettek, 13 dzsihadistát pedig ártalmatlanítottak.

Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy megtisztítson egy 5 ezer négyzetkilométeres, határ menti területet az általa terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól is. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap kijelentette: Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy el-Báb után az Iszlám Állam "fővárosát", Rakkát is magában foglaló, határ menti térség felszabaduljon a terrorszervezet uralma alól.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com