A török külügyminisztérium szerint "helyénvaló válasz" volt a nyugati országok légicsapása

A szíriai kormányerők állítólagos dúmai vegyifegyver-támadására adott "helyénvaló válasznak" minősítette a török külügyminisztérium szombati közleményében az amerikai vezetésű koalíció által éjjel végrehajtott légicsapásokat.A tárca hangsúlyozta, hogy Ankara megelégedettséggel fogadja a nyugati országok fellépését. Mint írták: erős a gyanú, hogy a múlt szombati dúmai támadás mögött a szíriai rezsim áll.

A mostani beavatkozás "az egész emberiség lelkiismeretének a tolmácsa" - fogalmaztak.

    
A török külügyminisztérium leszögezte: nyilván tartják a szíriai vezetés emberiesség elleni és háborús bűntetteit. A dúmai támadáshoz hasonló esetek megismétlődésének elkerülése érdekében a nemzetközi közösség, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsát, nem hagyhatja büntetlenül ezeket az emberiesség elleni és háborús bűntetteket - nyomatékosította a török külügyi tárca.
    

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szombaton szintén írásos nyilatkozatban reagált az Egyesült Államok és szövetségesei közbelépésére. A "kegyetlen" dúmai vegyi támadás felelőseinek "meg kell fizetniük" tettükért - írta. Kalin ugyanakkor rámutatott: "a vegyi fegyverek jelentette fenyegetés nem változtat azon a tényen, hogy Szíriában emberek százezreivel hagyományos fegyverek végeztek." Kiemelte: a vegyi fegyverek megsemmisítése önmagában nem hoz stabilitást a régióba. A szíriai "mészárlások" megelőzésének a záloga a konfliktus politikai rendezésének mihamarabbi biztosítása - szögezte le.
    

Mahir Ünal, a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője szombaton a CNN Türk török hírtelevíziónak adott interjújában közölte, hogy Ankara előzetesen értesült az amerikai vezetésű koalíció várható szíriai légicsapásairól. Törökország a mérsékelt arab ellenzéket támogatja a nyolcadik éve tartó szíriai polgárháborúban.
   

Az amerikai-francia-brit koalíció a múlt heti dúmai támadásra válaszul szombatra virradó éjjel a szíriai hatalom vegyifegyver-létesítményei ellen hajtott végre precíziós légicsapásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com