A történelem öt pillanata, amikor hiba volt boszorkánynak lenni

A múlt kevésbé ismert eseményei, amikor nem volt szerencsés vélt vagy valós boszorkánynak lenni.Évszázadokkal ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy valaha nyugodt szívvel beszélhetünk a mágiáról, a túlvilágról, a természetfeletti lényekről, a boszorkányság pedig annyira mindennapossá válik, hogy a tévében is jósolhatnak az emberek.

Igaz, akkor még mindig komoly bajba kevernénk magunkat, ha ilyesmivel Afrikában próbálkoznánk, mert a kontinens számos országában a mai napig előfordul, hogy valakit azért ölnek meg, mert boszorkánynak hiszik.

A történelemben azonban sokkal nagyobb területen leselkedett veszély a vélt és valós boszorkányokra. Elég csak a boszorkányperekre gondolni, amelyek esetében azonnal a spanyol inkvizíció és Salem jut az eszünkben, ám ez már lerágott csont, éppen ezért most a történelem kevésbé ismert pillanatait ismerhetjük meg.

A fuldai boszorkányvadász: Húsz évnyi száműzetés után tért vissza Balthasar von Dernbach, a fuldai kolostor apátja, aki úgy döntött, hogy beleveti magát az ellenreformáció vallási liberalizmus ellen indított harcába.

Az apát, többek között, eldöntötte, hogy megszabadítja Fuldát a gonosz erőktől, ezért felcsapott boszorkányvadásznak. Balthasar von Dernbach legismertebb áldozata Merga Bien volt, akit azzal vádoltak, hogy megölte a második férjét, a gyerekeit és a férfi munkaadójának egyik rokonát.

A nőből kínzással szedték ki a beismerővallomást, amiből kiderült, hogy állítólag az Ördögtől vár gyereket. Fulda vélt és valós boszorkányai 1606-ban lélegezhettek fel, ugyanis ekkor halt meg Balthasar von Dernbach.

Boszorkányüldözők a templomajtóban: 1675-ben a svédek nem aprózták el, amikor egyetlen egy nap alatt 71 embert (köztük 65 nőt) lefejeztek, majd a holttesteket máglyán elégették. A mészárlás akkor kezdődött, amikor Christophori Hornæust, az ytterlännäsi tiszteletest azzal a feladattal bízták meg, hogy vizsgálja ki az egyházközség boszorkánysággal kapcsolatos eseteit.

Hornæus módszere az volt, hogy ráparancsolt két fiúra, hogy álljanak a templomajtóba, és a sátán láthatatlan jelét a homlokukra nyomva, állapítsák meg, hogy a templomba belépők közül ki boszorkány, és ki nem az. A tiszteletes pechje az volt, hogy a felesége is fennakadt a rostán. A nőt helyben azzal vádolták, hogy gyerekeket rabol, és boszorkányszombatra viszi őket.

A Torsåkert is elérő perek esetében is a vádak nagy részét gyerekek vallomására alapozták. A vádlottakból kínzással csikarták ki a vallomást, illetve azzal fenyegették őket, hogy a gyerekeiket sütőben fogják elevenen megsütni, ha nem beszélnek.

A perek jogilag nem voltak tiszták, eleve azért nem, mert az ügyekben ítélkező hatóság nem jelentette a halálos ítéleteket egy magasabb bíróságnak, még az előtt, hogy végrehajtották volna azokat. A svéd esetekről kevés feljegyzés maradt, de azok közül a legmegrázóbb Hornæus unokájának és nagyanyjának a memoárja.

Jaj annak, akit háromszor vádolnak meg: Az első európai boszorkánypereket nagyjából 1428 és 1447 között tartották Valais-ban. Az inkvizíció ekkor legalább 367 embert ölt meg. Az áldozatok között nagyjából ugyanannyi férfi volt, mint nő.

1428 augusztusában hét valais-i kerület delegátusa követelte, hogy állítsák elő a boszorkánysággal és varázslással vádolt embereket, akiknek alaposan nézzenek utána. A nyomozásnak csak egyetlen szabálya volt: ha valakit háromszor boszorkánysággal vádolnak, akkor azt le kell csukni.

Természetesen, ha valaki a hatóság kezére került, az kezdhette megfogalmazni a nekrológját, hiszen mindenképpen máglyán végezte, függetlenül attól, hogy kínzás hatására, vagy magától vallott. Ezekről a perekről kevés dokumentum maradt ránk. Az itt leírtakat is egy helyi bírósági tisztviselő, Johannes Fründ feljegyzéseinek köszönhetjük. Magas tisztségű boszorkányok, mint tűzifa: Európa egyik legnagyszabásúbb boszorkányperei a trieri egyházmegyében vette kezdetét. Hat évvel később Trier városa sem menekülhetett. Ennek valószínűleg politikai okai voltak.

Johann von Schöneburg érsek azzal akarta bizonyítani, hogy lojális a jezsuitákhoz, hogy üldözőbe vette a protestánsokat, a zsidókat és a boszorkányokat. Az utóbbiak közül szinte mindenki meghalt, ugyanis 1587 és 1593 között 22 falu 368 boszorkánya végezte máglyán. Az áldozatok harmada nemes volt, vagy országos, esetleg helyi magas tisztséget betöltő tanácsos, polgármester, vagy kanonok.

A boszorkány és sátánmániás király: VI. Jakab skót király (később I. Jakab angol király) Koppenhágába utazott, hogy feleségül vegye Dániai Anna hercegnőt, ám hatalmas vihar tört ki, ami miatt kénytelen volt Norvégiában kikötni, és pár napot ott tölteni.

A vihart a boszorkányok számlájára írták, ennyi pedig elég volt a királynak ahhoz, hogy üldözőbe vegye a boszorkányokat. Az uralkodó annyira mániákussá vált, hogy még könyvet is írt a témáról. Ennek a címe Daemonologie.

A skóciai North Berwick boszorkányperei 1590-ben kezdődtek. Az első áldozat Gilly Duncan volt, aki kínzás hatására vallotta be, hogy szövetséget kötött az ördöggel. A nőt hamuvá égették, majd további 70 embert, köztük a skót nemesség nem egy tagját, perbe fogták. Az, hogy valójában mennyien haltak meg a boszorkányperek során, nem tudjuk, de azt igen, hogy 1560 és 1707 között 3-4 ezer embert végeztek ki.

(Forrás: noiportal.hu)