A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.A csupán 0,44 km² területű, körülbelül 1000 lakosú Vatikánról a pápa és a katolikus egyház jut a legtöbb ember eszébe, ám a világ legkisebb államának van egy másik oldala is, ami viszont sötét titkokat és bűnöket rejt.

Szárnyal a bűncselekmények száma: A világ legkisebb államában olyannyira sok a bűncselekmény, hogy a BBC riportja szerint a Vatikánban történik a legtöbb bűncselekmény az egész világon. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindennapos a gyilkosság, hanem azt, hogy ahhoz képest, hogy milyen kevesen élnek ott, nagyon magas százalékban történnek bűncselekmények.

A Vatikánban a bűnözési ráta 20-szor magasabb, mint bárhol máshol a világon, ám le kell szögezni, hogy nem a pápa vagy az 1000 lakos követi el a bűncselekményeket, hanem a rengeteg turista, aki megfordul a világ legszentebb államában.

Éppen ezért a turistáknak szóló honlapján a Vatikán közzétett egy figyelmeztetést arról, hogy a nagy tömeg könnyű célpont a zsebesek és a szexuális zaklatok számára.

Habár független állam, mégsem zárják börtönbe azokat, akik a területen követnek el bűncselekményt, hanem átadják az olasz hatóságoknak a bűnözőket, ugyanis a Vatikánnak csak egy börtöne van, és azt is csak akkor használják, ha a gyanúsítottat fogva kell tartani a tárgyalás előtt.

Titkos bíróság a szuperbűnöknek: Mivel az egyházban előfordulnak olyan bűnök, amelyekhez kevés egy hétköznapi bíróság, ezért létrehozták az Apostolic Penitentiary elnevezésű, legsúlyosabb bűnöket tárgyaló bíróságot, amit a kijelölt püspökök vezetnek.

A források szerint III. Sándor pápa alapította a bíróságot 1179-ben, és egészen 2009-ig a legnagyobb titokban működött a Vatikánon belül. Ugyanakkor a legsúlyosabb bűnök mást jelentenek a Vatikánban, ugyanis a titkos bíróság olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a pápa elleni merénylet, egy pap vétsége a gyónási titok ellen, a papok szexuális élete, az abortusz támogatása vagy az ostya kiköpése.

A bírák felett a pápa áll, ő mondja ki az utolsó szót, ha valakit ki kell átkozni az egyházból, vagy meg kell bocsátani a bűnöket.

Pénzmosás és gyilkosság: A vatikáni bank hivatalos neve Vallási Művek Intézete, ami az egyházi gyűjtések és más befolyó pénzeket kezeli, valamint továbbítja a szerzetesrendeknek és egyházmegyéknek a nekik járó összeget.

A vatikáni bank körüli botrányok közül a leghíresebb Robert Calvi nevéhez kapcsolódik, ugyanis ő vezette a Banco Ambrosianot, tehát azt a bankot, amely az olasz maffiát is pénzelte. Az üzletember jó kapcsolatot ápolt Battista Montini bíborossal, a későbbi VI. Pál pápával, és rajta keresztül a Vatikán bankjával.

Calvi egyértelműen a maffia milliárdjait forgatta, és a vatikáni bank vezetőjével, Kasimir Marcinkus bíborossal mosta tisztára a maffiózók és a dél-amerikai drogbárók pénzét. Mindez 1982-ben derült ki. A botrány következményeként összeomlott a Banco Ambrosiano.

Calvi Nagy-Britanniába szökött a felelősségre vonás elől, de néhány nappal később rátaláltak a felakasztott holttestére egy londoni híd alatt. Calvi halála igazi talány, ugyanis rejtélyes módon a titkárnője ugyanazon a napon zuhant ki az ablakon és halt meg, amikor megtalálták a főnöke holttestét.

A Vatikán nem vállalt felelősséget a pénzmosás és az állítólagos gyilkosságok ügyében, viszont 200 millió dollárt fizetett az Ambrosiano Bank károsultjainak.Hamis iratok a náciknak: Amikor a II. világháborúban nyilvánvalóvá vált a nácik számára, hogy menekülniük kell, akkor a Vatikánnál kerestek menedéket. Gerald Steinacher harvardi történész azt állítja a kutatásaiban, hogy a Vatikán beengedte a katonákat, ám ebben nincs semmi meglepő, hiszen az egyháztól nem áll messze a menedék adása.

Steinacher kutatásai azt is állítják, hogy a Vatikán azért nyitott ajtó a menekülőknek, mert egyfelől bíztak az európai kereszténység újjászületésében, másfelől nagyon féltek a kommunista Szovjetuniótól.

A Vatikáni Menekült Bizottságon keresztül hamis iratokat szereztek a háborús bűnösök, akik így el tudtak menekülni. Steinacher azt állítja a Nazis on the Run: How Hitler’s henchmen fled justice című könyvében, hogy az általa átvizsgált utazási dokumentumok alapján 8000 korábbi náci katona jutott el a Vatikán (és a Vöröskereszt) segítségével Nagy-Britanniába és Kanadába.

Ferenc pápa idén feloldotta a vatikáni II. világháborúról szóló dokumentumok titkosítását, úgyhogy ezek feldogozása után világosabb képet kaphatnak a kutatók arról, hogy mi is történt a múltban.

Ördögűző hadsereg: Mivel ma már teret hódított magának a pszichológia, ezért a középkori ördögűzés visszaszorult leginkább a horrorfilmek világába, ám a katolikus egyház a mai napig életben tartja a hagyományt, ugyanis még mindig vannak olyan papok, akik ördögűzést végeznek. Közülük a leghíresebb Gabriele Amorth atya, aki 2016-os haláláig állítólag 130.000 ördögűzést hajtott végre. Egyszer állítólag Ferenc pápa is kiűzte az ördögöt egy kerekesszékes férfiból.

2018-ban a BBC készített egy riportot, amelyből kiderült, hogy a világ minden tájáról érkezett 250 ördögűző pap továbbképzésen vett részt a Rómában található Regina Apostolorum (Apostolok Királynője) Pápai Egyetemen, mert az egyház úgy ítélte meg, hogy az elmúlt években elszaporodtak a démoni megszállások.

Persze a valóságban nem úgy kell elképzelni az ördögűzést, ahogy azt a filmekben látjuk, ugyanis ez egy olyan meghatározott, előírt szertartás, ami során nincs szükség kikötésre, se véres jelenetekre.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

A tízmillió forintos titkos viszony

A tízmillió forintos titkos viszony

Fiatalkorúnak adta ki magát egy 32 éves nő Kecskeméten, majd folyamatosan zsarolt egy 86 éves férfit, akivel szexuális viszonyt folytatott. Végül több mint tízmillió forinttal károsította meg a nyugdíjast.

http://ujhazak.com