A világ öt legfurcsább szektája

Sziporkának és Fülöp hercegnek is jutott egy-egy csoportosulás. Az emberek szeretnek tartozni valahova, főleg olyan társaságokba, ahol azonos érdeklődésű személyek gyűltek össze. Sokan beérik egy Facebook-csoporttal, de vannak, akik szektát keresnek maguknak, emiatt létezhetnek az alábbi felekezetek, amiket joggal nevezhetünk furcsának.

Sziporka szektája: A világon rengeteg gyerek fedezi fel a szexualitását a tévé előtt ülve, sokuknak pedig egy rajzfilm figura az életük első szerelme. Ez teljesen rendben van, ám az különös, ha valaki még felnőttként is odáig van a kedvenc karakterért.

Ez a szekta ilyen embereket gyűjt, ugyanis a tagok imádják a Chip és Dales Sziporkáját, akiről hatalmas falakra ragasztanak matricákat.

A tiszta és jólelkű, istennőként imádott, egérke tiszteletére dalokat is írnak.

Barátok közössége: A szekta alapításra az egyik legjobb hely Kalifornia. Ezt Robert Earl Burton is így gondolhatta, amikor 1970-ben, az új év napján, megalapította a Barátok közösségét, ami saját borászattal, iskolával, színjátszó csoporttal, temetővel és múzeummal rendelkezik.

A szekta célja az, hogy felébresszék a spiritualitást és halhatatlanok legyenek, valamint a szépség, a tudás és a kultúra legmagasabb szintjét próbálják elérni. Ha tehát szép és okos vagy, akkor felvesznek.

Burton egyébként azt állítja magáról, hogy 44 angyallal képes beszélgetni, és benne is él egy, ám úgy látszik, hogy ennek ellenére, ő nem egy földre szállt angyal, ugyanis több egykori tag szexuális bántalmazással vádolta a férfit.

A Fülöp herceg mozgalom: Az Ausztráliától 1000 mérföldre fekvő Tanna sziget falucskájában, Yaohnanenbe élnek a kastomok, akik abban hisznek, hogy a hegyi lélek fia uralja a tengert, mert feleséget keres magának.

Amikor Erzsébet királynő és Fülöp herceg a szigeten járt, ahol a kastomok találkoztak velük, akkor biztosak voltak abban, hogy Fülöp herceg a régóta keresett hegyi lélek. Ennek immár 60 éve, de a kastomok hitrendszerében továbbra is központi szerepet tölt be Fülöp, aki dedikált képet küldött nekik.

A kastom herceg egy tradicionális malacölő fegyvert ajándékozott Fülöpnek, aki egy olyan képet küldött vissza, amelyen a fegyvert tartja a kezében. 2007-ben öt kastom elutazhatott Angliába, hogy személyesen is találkozzanak Fülöppel. A kreativitás mozgalom: Az ötvenes évek közepén Ben Klassan feltalálta az elektromos, falra szerelhető konzervnyitót, amiből annyi pénzt szerzett, hogy abból megalapított egy pártot, aminek legfőbb gondolata az, hogy a fehérek magasabb rendűek, mint a többi ember.

Mivel a Nemzeti Fehér Párt nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért inkább egyházat alapított. Ennek az eredeti neve az Alapítás Temploma volt, ám az évek során néhányszor meg kellett változtatni a nevét.

1993-ban Klassan öngyilkos lett, úgyhogy Matthew F. Hale vette át a helyét, de hamarosan börtönbe csukták. A következő vezető Adam Jacobs lett, aki szintén rácsok mögött találta magát, amiért 11 órán keresztül kínzott valakit. Most Craig Cobb a főnök, aki az egyház részeseként meg akarta venni Antler városát.

Nuwaubian Nemzet: Dwight York alapította a szektát, aminek a főgondolata az, hogy amennyiben valaki nem temeti el a szülés után a placentát, akkor az ördög ellopja azt, hogy klónt csináljon a gyerekből.

Ezen kívül abban is hittek a Nuwaubian Nemzet tagjai, hogy Jacqueline Kennedy összefeküdt a sátánnal, akitől egy New York-i hotelban szült gyereket, ezt pedig még a pápa is végignézte. Állítólag a babát Richard Nixonnak adták, hogy nevelje fel. Dwight York jelenleg a 135 éves börtönbüntetését tölti, amit azért kapott, mert gyerekeket molesztált.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com