A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy őseink bokáig gázoltak a vérben, hiszen a történelem tele volt kegyetlen hadjáratokkal, még kegyetlenebb kivégzésekkel, és önös érdekekből elkövetett gyilkosságokkal.

Mivel az iskolában nincs elég idő arra, hogy a diákok alaposan megtanulják a történelmet, ezért csak érintőlegesen hallhatnak arról, hogy némelyik uralkodó milyen kegyetlenségeket követett el, ráadásul a népmesék és a mendemondák gyakran nem a valóságnak megfelelően ábrázolják történelmi alakokat.

Az alábbiakban tíz olyan gróf, király és császár igaz történet szerepel, amely még egy horrorfilmben is megállná a helyét. I. Ranavalona királynő: Madagaszkár királynője azt követően ülhetett trónra, hogy az apja megmentette a király életét. Az uralkodó ezt azzal hálálta meg, hogy örökbe fogadta a lányt, akit hozzáadott a fiához.

Mivel I. Ranavalona volt az első feleség, ezért a gyerekei örökölték volna a trónt a férje halála után, ám nem sikerült örököst szülnie. I. Ranavalona ezt követően katonai erőket gyűjtött maga köré, és erővel vette el a trónt.

Állítólag a szeretőjét agyonszúrta, mert rajtakapta, amikor egy másik nővel hált. XII. János pápa: Annyit tudunk a történelemből, hogy a papok nem voltak a szívjóság mintapéldái, ám a 995-től a Pápai Államot irányító XII. János pápa élen járt a kegyetlenkedésben, ugyanis egy erőszakos, szexmániás őrült volt.

A történelmi személy férfiakkal és nőkkel is rendszeresen lefeküdt a pápai palotában, de ennél sokkal durvább, hogy állítólag mindenkit, még az apácákat is, megerőszakolta, ha nemet mondtak neki. IV. Iván orosz cár: Valószínűleg úgy ismerősebb a neve, hogy „Iván, a rettegett”. IV. Iván Vasziljevics Moszkva veszélyes területén nőtt fel, emiatt erőszakos és kegyetlen férfivá vált. Annyira utálta a nemeseket, hogy az egyiket a kutyájával etette meg. Az orosz cár a saját fiát is megölte, valamint városokat rombolt le, ha azok az útjában voltak. Vu Cö-tien: A császár ágyasaként kezdte a karrierjét a császárnő. Miután az uralkodó meghalt, Vu Cö-tien hozzáment a császár fiához, aki hamarosan szintén elhunyt. Vu Cö-tien ekkor lett Kína első, és azóta egyetlen császárnője. A nő keményen védte a pozícióját, ugyanis az ellenségeit megkínozta, elüldözte és kivégezte. Állítólag a saját gyerekeit megfojtotta. Caligula: A saját nővérével folytatott vérfertőző viszonyt Gaius Caligula, aki i.sz. 37-ben kezdett uralkodni, mint római császár. A férfi nem félt attól, hogy kegyetlen és szadista módszereket használjon a céljai érdekében. A családtagjait például megmérgezte.

Caligula nem viselte el, ha kigúnyolták a nem túl előnyös külseje miatt, ezért törvényben tiltotta meg, hogy a kecskéket emlegessék előtte. A római császár csak 4 évig uralkodott, mert akkor halálra késelték. János angol király: Robin Hood történeteiből ismerjük az angol uralkodót, aki tényleg megpróbálta megszerezni a trónt a testvérétől, I. Richárdtól, amikor ő a keresztesháborúban harcolt távol a hazájától.

Semmi nem állhatott János útjába, ezért még a saját unokaöccsét is kivégezte. Végül elérte a célját, mert angol király lett belőle, ám az egész birodalmát bukásra kárhoztatta, amikor aláírta a Magna Cartát. II. Leopold: A belga király (1865-1909) területeket foglalt el Kongóban. Ezeket Kongói Szabad Államnak nevezte, ám ez csak megtévesztés volt, hiszen valójában rengeteg rabszolgát dolgoztatott ott.

Amikor II. Leopold meg akarta büntetni a rabszolgákat, akkor levágatta a különböző testrészeiket. Az adatok szerint körülbelül 10 millió kongói haláláért volt felelős, amikor a belga kormány arra kényszerítette, hogy adja át nekik a hatalmat. II. Richárd: Shakespeare úgy mutatta be az angol királyt, mintha a körülmények áldozata lett volna, ám a valóságban egy nagyon hiú és önző emberről volt szó. II. Richárdnak fogalma sem volt a hadi tervezésről és a kormányzásról, a körülötte lévő emberek pedig csak papagájként ismételték a nézeteit.

Az uralkodó hatalmas politika csatározásba keveredett a nagybátyjával, illetve mindenkit megölt vagy száműzött, akire megharagudott. Báthory Erzsébet: A magyar történelemben is akadnak kegyetlen uralkodók, így például Báthory Erzsébet, az erdélyi grófnő, aki állítólag sorozatgyilkosként tevékenykedett. Az uralkodó fiatal lányokat csonkított és égetett meg, valamint kiéheztetve zárta őket börtönbe, de az is előfordult, hogy húsukat ette a kastélyában. VIII. Henrik: Utoljára maradt a világ egyik leghíresebb királya, hiszen VIII. Henrik rémtettei egész jól ismertek. Arról például már biztos mindenki hallott, hogy a hat felesége közül kettőt lefejeztetett. Ezen kívül sok konfliktust okozott. Érvénytelenné akarta nyilváníttatni az első házasságát, elszakadt az egyháztól, mindenkit megölt, aki szembe mert szállni vele, és száműzte a saját lányát.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com