A Zaporizzsja megyei Uszpenivka elfoglalásáról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Elfoglalta az orosz hadsereg Uszpenivka települést Zaporizzsja megyében az elmúlt nap folyamán az ukrajnai háborúban - közölte pénteken a moszkvai katonai tárca.A minisztérium péntek délután arról adott ki tájékoztatást, hogy az orosz erők a donyecki régióbeli Varvarivka községben, Kramatorszk-Druzskivka irányában Iszkander-M operatív-taktikai rakétakomplexummal mértek csapást az ukrán 411. önálló drónezred személyi állományára, fegyverzetére és technikájára.

A november 1-7.

közötti időszakra vonatkozó orosz beszámoló szerint az ukrán hadsereg hat alkalommal tett kísérletet az orosz vezérkari főnök által körülzártnak nyilvánított Harkiv megyei Kupjanszk felmentésére, az ott lévő erők pedig háromszor próbálták meg visszaszerezni az Oszkil folyó átkelőhelye feletti ellenőrzést, és végrehajtani a kitörést. Ott a moszkvai összesítés értelmében az ukrán fél az említett időszakban több mint 345 embert és 94 haditechnikai eszközt - köztük kilenc páncélozott harcjárművet - veszített.

A donyecki Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) térségében Moszkva szerint az ukrán hadsereg egy hét alatt 45-ször próbálkozott a külső felmentéssel, és 32 alkalommal próbálta meg belülről áttörni a körülzárást. Az orosz védelmi minisztérium azt állította, hogy ott az ukrán hadsereg több mint 1460 katonát és 14 páncélozott harcjárművet veszített.

A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az az elmúlt hét alatt a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, a "különleges hadművelet" övezetében csaknem 8500 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a héten megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel 117 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 17 irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők 13 rakétáját, továbbá 1497 repülőgép típusú drónt és hét legénység nélküli motorcsónakot.

A minisztérium szerint az orosz fél az elmúlt hét napban hét csoportos csapást mért ukrán hadiipari vállalatokra, valamint az őket ellátó energetikai infrastruktúra objektumaira, a katonai célokra használt közlekedési infrastruktúrára, katonai repülőterekre, egy haditechnikai javítóbázisra, pilóta nélküli repülőgépek összeszerelésének, tárolásának és indításának helyszíneire, valamint ukrán fegyveres alakulatok és külföldi "zsoldosok" ideiglenes állomáshelyeire.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A belgorodi régióban lévő Mihajlovka községben egy civil életét vesztette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com