Áder: az emigránsok egy részét a kommunizmussal visszatérő hazugságok űzték el

Az MTI-hez a Köztársasági Elnöki Hivatal által eljuttatott beszédben a köztársasági elnök méltatta az ausztráliai magyarokat, amiért 1966-ban a Rookwood temetőben jelképes sírt állítottak a forradalom hőseinek, "hogy emlékezzenek és vele emlékeztessenek".

A Hősök Keresztjének felállításával az ausztráliai magyarok az '56-os forradalom hősei előtt tisztelegtek, akik szerették családjukat és hazájukat, akik szabadságban és demokráciában akartak élni, akik ezért készek voltak meghozni a legnagyobb áldozatot - fűzte hozzá.



Áder János az elmúlt napok, hetek megemlékezéseit felidézve elmondta: "emlékeztünk az októberi robbanást előidéző lelkiállapotra, a nyomasztó ötvenes évekre, (...) a lavinát elindító egyetemisták őszinteségére, a munkások kiállására, az október végi napok alig hihető, felszabadult örömére, a szabadság tiszta mámorára".
A köztársasági elnök kiemelte: "a túlerő ellen mindhalálig küzdő magyarok hősiessége kivívta a világ csodálatát", a forradalom emléke a győztesek minden erőfeszítése ellenére sem merült feledésbe. Az egyenlőtlen küzdelem tragikus véget ért, de a szabadságharc "60 év óta velünk van, formál, alakít minket, hatással van életünkre".

Úgy folytatta: hatvan év után is köszönet jár Ausztráliának, hogy "jó szívvel fogadta a magyarokat", az itt élő magyarság pedig egyszerre maradt hű a szülőföldhöz, és adta tehetségét, munkáját, szorgalmát választott hazájának. Az itteni magyarok körében már az első évforduló, 1957 óta nemzeti és közösségi ünnep október 23. - mondta, hozzátéve: Sydneyben minden esztendőben kibomlik egy eredeti 56-os lyukas zászló, amely "a haza, a vérrel megváltott szabadság, a legnagyobb szeretet jelképe".

Hála és tisztelet illeti azokat, akik megőrizték, "akik '56 közvetlen élményét, azoknak a napoknak a lelkületét magukkal hozták, és ébren tartották mindmáig" - jelentette ki a köztársasági elnök.

Áder János idézte Mindszenty Józsefet, aki szerint "az októberi szabadságharc népe példát mutatott az együttes hazaszeretetre". Ez nem azonos a külön-külön, személyesen bennünk élő ragaszkodással - jelentette ki az államfő. Az együttes hazaszeretet ismét nemzetet formált a sokaságból: összeadta az utcára vonuló bátrak szókimondását a bátortalanok titkos reményeivel, és egy lerongyolódott, viharvert népet olyan erőssé tett, hogy a fegyvertelen tüntetők lépteibe beleremegett a kommunista világrend alatt a föld - fogalmazott.

A köztársasági elnök úgy zárta szavait: 1956 újabb tanúbizonyság arra, hogy létezik a széthúzót összefogó, a gyengét erőssé tevő, az egyest megsokszorozó, a távolságokon átívelő hazaszeretet, amely nem ismer lehetetlent, nem ismer túlerőt, és "amely nem marad el tőlünk akkor sem, ha el kell hagyni az otthont jelentő ismerős tájat".

Áder János a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adott át Józsa Erikának, az ausztráliai Magyar Élet című hetilap szerkesztőjének, Molnár György tiszteletbeli konzulnak és Deák Zoltánnak, a sydneyi Délvidéki Magyar Szövetség elnökének.
Az államfő ausztráliai látogatásán Victoria állam kormányzójával, Linda Dessauval is találkozott.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com