Áder János részvétét fejezte ki a moszkvai kényszerleszállás áldozatai hozzátartozóinak

Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a vasárnapi, moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben elhunytak rokonainak, hozzátartozóinak a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek küldött részvéttáviratában."Mély megrendüléssel értesültem arról a Moszkvában tegnap történt súlyos repülőgép-szerencsétlenségről, amelynek következtében számosan életüket vesztették" - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott részvéttáviratban.

    
Áder János az egész magyar nép nevében őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Osztozunk fájdalmukban, és szívből együttérzünk a sebesültekkel és a traumát átélt utasokkal is, akiknek mielőbbi teljes testi és lelki felgyógyulást kívánunk - írta az államfő. Hozzátette: "lélekben mi is ott állunk Oroszország népe mellett".
    

Az Aeroflot SSJ-100-as utasszállító gépének vasárnapi, moszkvai kényszerleszállása során negyvenegy ember halt meg. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután. A szerencsétlenséget 37-en élték túl.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com