Áder János táviratban fejezte ki részvétét török kollégájának

A Köztársasági Elnöki Hivatal által vasárnap az MTI-hez is eljutott táviratban Áder János kiemelte: nagy szomorúsággal tölti el, hogy 2017 első óráiban ismét egy kegyetlen terrortámadás miatt kell részvétet nyilvánítani.

"Mélyen megrázott, hogy a pusztítás megszállottjai az új évet Isztambulban örömmel köszöntő, és reménységgel üdvözlő békés embereket sem kímélték" - fogalmazott az államfő.



Táviratában maga és a magyar nép nevében is őszinte együttérzését fejezte ki az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak, "a gonosz merénylet" sérültjeinek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánt.

Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban. Huszonegy áldozatot sikerült vasárnap délig azonosítani, közöttük 15 külföldi van. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) eddigi információi szerint az isztambuli terrorcselekménynek nincs magyar érintettje.

MTI

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com