Afrikai UFO-észlelések

Tíz elképesztő történet a földönkívüliekkel való találkozásról.A világ minden tájáról hallani híreket, amelyek arról számolnak be, hogy az emberek idegenekkel találkoztak, azonosítatlan repülő tárgyakat pillantottak meg az égen, ám ezek többségét csak kevesen hiszik el.

Azt mi sem tudjuk megállapítani, hogy az érintettek tényleg földönkívüliekkel találkoztak-e, ám az biztos, hogy azok alaposan megijedhettek, akiknek olyan hajmeresztő, idegenekkel kapcsolatos, élményekben volt részük, mint annál a tíz UFO-észlelésnél, amelyek mindegyike Afrikában történt meg.

Szív alakú jármű Pretoria fölött: 2010-ben, július végén, két egymást követő éjszakán, a Pretoria-i Booysens-i területén élők arra lettek figyelmesek, hogy különös fények villognak az égen. A jelenséget néhány órán keresztül láthatták a helyiek.

Az egyik szemtanú, Engela van der Spuy mind a két éjszaka látta a tárgyat, aminek, Engela állítása szerint, szív alakja volt. Az azonosítatlan fények különféle színűek voltak, például narancssárga, rózsaszín, kék és smaragdzöld, az objektum alján pedig „nagy fehér fény” világított egyenesen a földre.

Engela szomszédja távcsövön keresztül próbálta megvizsgálni a jelenséget, de állítólag a lámpák túl fényesek voltak, emiatt nem lehetett kivenni az objektumot, aminek megjelenési és eltűnési ideje azonos volt. Az ismeretlen tárgy 18 óra 30 perc körül jelent meg és 20 óra 30 perc után tűnt el.

A dohányzó férfi fehérben: 1972.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

augusztus 21-én Doris Muthwa és a 12 éves lánya furcsa dolognak volt a szemtanúja, ugyanis Doris kiszúrt egy „fehér ruhás embert”, akiben nem az volt a különös, hogy dohányzott, hanem az, hogy a mellkasából kék-rózsaszín fény áradt ki, a dohányfüst pedig tűzzé változott.

Anya és lánya nem tudta levenni a tekintetét a férfiról, aki felemelkedett a földről. Doris később azt állította, hogy az idegen 335 centi magas lehetett, egy darabig lebegett, majd kilőtt az ég felé, ahol egy pillanat alatt eltűnt.

Doris és a lánya története nem egyedi eset, mert egy héttel korábban, augusztus 16-án, ugyanazon a területe, Elias Khosa látott egy „szörnyet”, aminek „kis lángok égtek a lábai között”.

UFO Sasolburg felett: 1993. november 18-án este Sasolburgban több ember is észrevette, hogy egy vízcsepp alakú objektum látható az égbolton, ahol néhány másodpercig lebegett, majd hirtelen egy nagy fénysugár kíséretében eltűnt.

Néhány pillanattal később a jelenség visszatért, de már nem vízcsepp, hanem szivar alakja volt, aminek a színét sárgától narancssárgáig változtatta. Ismét lebegett egy kicsit, majd eltűnt. Két hónappal később különös lenyomatra bukkantak a közeli városhoz tartozó mezőgazdasági területen. Az emberek arra következtettek, hogy az ismeretlen repülő tárgy ott landolhatott.Rosmead Általános Iskolai incidens: 1972. november 12-én este Rosmead álmos kisvárosában, egy csendes úton vette észre Harold Truter azt a rejtélyes zöld fényt, ami a Rosmead Általános Iskola teniszpályája fölött világított.

Ahogy Truter közelebb ért az iskolához, úgy valamilyen motorzajt hallott és égetett olajra hasonlító szagot érzett. Egészen közel merészkedve a teniszpályához, Truter megdöbbenve látta, hogy az aszfalt megégett, megrepedt, a pályán pedig olyan furcsa nyomok voltak, mintha leszállt volna ott valami. Állítólag Rosmead környékén gyakoriak az UFO-észlelések.

Háromszögletű jármű Pretoria fölött: 1991. április 7-én érkezett bejelentés arról, hogy egy „háromszög alakú jármű” jelent meg Pretoriában, a város Baviaanspoort-i régiójában. A kora esti jelenséget egy egész család látta.

Állítólag a csendben lebegő járműnek „fehér csillagszerű lámpái” voltak, középen piros fénnyel. Ehhez hasonló objektumokat láttak Eersterust településen április 8-án és 9-én.

A telepatikus robotok, mint emberrablók: 1972 végén bizarr emberrablásról tett bejelentés egy nő, aki azt állította, hogy amikor este az ágyában feküdt, akkor hirtelen olyan hangot hallott, mintha egy alacsonyan szálló helikopter lenne az otthonánál.

A nő arra nem emlékezett, hogy hogyan jutott oda, de egy furcsa szobában találta magát, ahol robotszerű lények állták körbe. Az idegenek különféle vizsgálatokat végeztek rajta, miközben végig telepatikus beszéltek vele.

A nő nem értette a tesztek természetét, de fájdalmat sem érzett miközben azokat elvégezték rajta. Hamarosan újra a saját szobájában találta magát. A történetet még hihetetlenebbé teszi, hogy állítólag az egyik robot később meglátogatta a nőt, akinek elmondta, hogy valamiféle tárgyat ültettek a lábába.

A narancssárga fények 2011-ben: 2011-ben egész évben, de különösen májusban, rejtélyes narancssárga fényeket láttak Dél-Afrika egész területén. A Tierpoortból származó bejelentés 20 fényt említett.

Charlotte Grubnak, Tierpoorti egyik lakosa arról beszélt, hogy hét narancsszínű fényt látott repülni. Warrenton régióból szintén érkeztek olyan jelentések, amelyek arról szóltak, hogy az emberek narancssárga fényeket láttak az égen, sőt, még egy anyahajót megpillantottak.A Mindalore incidens: 1979. január 3-án, éjfél előtt Meagan Quezet egy csésze teát akart készíteni a 12 éves fiának, Andre-nak. Ahogy az asszony elindult a konyha felé, meghallotta a kutyájuk, Cheeky, izgatott ugatását.

Meagan kinyitotta az ajtót, hogy megnézze, mit ugat a kutya, ám ekkor vette észre, hogy Cheeky kiment a kertből. Meagan és Andre a kutya után eredt az összekötőúton, amit fénysugár világított meg. Anya és fia rózsaszín fényt látott, aminek forrása egy szürke, tojás alakú fémtárgy volt, ami hat pókszerű lábon állt.

Az objektumból hat humanoid lépett ki, megvizsgálták a környéket, majd ismeretlen nyelven üdvözölték a nőt és a gyereket. Nem sokkal később az idegenek zümmögő, méhkaptárszerű hang kíséretében elmentek. Meagan és Andre elmondta a hatóságoknak a történetet, amit később egy házaspár igazolt, mert ők éppen arra jártak és látták a tárgyat.

Radar erősítette meg az UFO jelenlétét: 1996. augusztus 28-án a Johannesburgban működő radarszolgáltatók megerősítették azt az anomáliát, amit Pretoria felől észleltek. Először egy rendőrtiszt az Adrian Vlok rendőrállomáson, Johann Becker őrmester beszélt arról, hogy „fény lebeg a levegőben”.

Az őrmester elmondása szerint a korong alakú objektumon egy „piros háromszög alakú fény” világított. Becker engedélyt kapott arra, hogy helikopterre szálljon és jobban megvizsgálja a rejtélyes tárgyat.

A rendőr Fred Vijoen pilótával indult a jelenség után, amit Vijoen megpróbált üldözni, de az objektum gyorsabb volt a helikopternél, aminek alacsony üzemanyagszint miatt vissza kellett fordulnia a bázisra.

A Peter és Frances MacNorman elrablása: 1974 májusában Peter és Frances MacNorman Sailsbury-ből, Rodeziából (Harare, Zimbabwe) indult el a dél-afrikai határ mentén található Beit Bridge-be. A házaspár 2 óra 30 perckor is úton volt, amikor Frances észrevette, hogy furcsa fény van mögöttük.

Peter megpróbálta lerázni a követőjüket, de az objektum rájuk tapadt, egy idő után pedig már nem Peter vezette az autót. A házaspár állítása szerint nem sokkal a fény megjelenése után, egy nagyfejű idegen jelent meg a kocsi hátsó ülésén.

Az autót felemelték az úttestről és egy hajó gyomrába vitték, ahol megvizsgálták őket, miközben Peter és Frances folyamatosan látta egymást, valamint azt, hogy az idegenek az autójukat bütykölik. Később a házaspár visszakerült a kocsiba, de arról fogalmuk sem volt, hogy hogyan kerültek a dél-afrikai határhoz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com