Aljas indokból elkövetett emberölési kísérlettel is vádolják az erdőkertesi késelőt

Aljas indokból elkövetett emberölési kísérlettel is vádolja az ügyészség az erdőkertesi késelőt, akire továbbra is életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kéri, de - a korábbi vádat súlyosbítva - legkorábban 40 év letöltése utáni feltételes szabadságra bocsáthatósággal - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.Azt írták: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség 2020 októberében emelt vádat a férfi ellen előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt.
    

A más ügy miatt már bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ugyanis - miután 2020 januárjában orvosi ellátáson volt egy kórházban - az őt hazaszállító rendőrökre támadt. Az egyiküket késével többször nyakon szúrta, majd a másikat is több helyen megsebesítette, de végül nem sikerült megszöknie. A közleményben kiemelték: az ügyészség a Budapest Környéki Törvényszéken zajló tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként súlyosbította a vádat, és már aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével is vádolja a Pest megyei férfit.
    

A vádirat kiegészítése szerint a férfi elhatározta, hogy "a rendőröket az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség munkatársai részéről őt ért sérelmek miatt bosszúból megöli és megszökik a hatóságok elől". Ezzel az volt a célja, hogy elmeállapotának aznapra tervezett megfigyelését szökésével elkerülje és a vélt sérelmei az addigiakhoz képest nagyobb sajtónyilvánosságot kapjanak - írta az ügyészség a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com