Állatkínzókat ítéltek el Borsodban

Két fiatalkorút ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre állatkínzás miatt az encsi járásbíróság hétfőn - közölte a verdikt kihirdetését követően Gyurán Ildikó, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.Tájékoztatása szerint a két fiatal még 2015 nyarán követte el tettét: kerékpározás közben, az út menti árokban láttak meg egy mozgásképtelen kiskutyát, és elhatározták, hogy elpusztítják; a közeli patakpartra vitték és bottal agyonverték. Mindezt egyikőjük telefonjának kamerájával rögzítették.

A bíróság az elsőrendű vádlottat állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek és 6 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre, a másodrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett állatkínzás miatt 5 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ítéletben - a büntetés nevelő jellegének hangsúlyozása mellett - rendelkeztek mindkét vádlott pártfogó felügyeletéről.


Külön magatartási szabályként előírták a vádlottak részére, hogy csoportos foglalkozásokon vegyenek részt, amelynek a tematikájában kell, hogy szerepeljen az állatok védelme, gondozása, az állatkínzás jogkövetkezményeinek tudatosítása, Csáth Géza: Anyagyilkosság című novellájának elolvasása, és a könyv alapján készült Witman fiúk című film megtekintése után az állatkínzás lehetséges következményeit feldolgozó fogalmazás megírása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com