Állatvédők próbáltak megakadályozni egy bikafuttatást Spanyolországban

Állatvédők próbálták megakadályozni a Toro de la Vega nevű bikafuttatást az észak-spanyolországi Tordesillas településen kedden.

A több száz tiltakozó egy középkori hídnál gyűlt össze, amelyen a bikának keresztül kell futni, és ott megpróbáltak torlaszt létrehozni. Annak ellenére, hogy figyelmeztették őket a veszélyre, nem mozdultak.

Toro de la Vega

 

A bikafuttatás mégis elkezdődött, a több mint 600 kilós állatot végigterelték a kisvároson, majd a hídon. A tüntetőknek még időben sikerült menedéket találniuk, így végül senki sem sérült meg.

Az állat elérte a település melletti mezőt, ahol lándzsás lovasok várták, tovább űzték a bikát, és végeztek vele.

A Toro de la Vega több mint 500 éves hagyományát tekintik a bikaviadalok előzményének Spanyolországban. Turisztikai látványosságnak számít, rengeteg nézőt vonz évről-évre. Rajongói azzal érvelnek, hogy a spanyol kultúra része, történelmi hagyomány.

Kegyetlenség, kínzás, amely szenvedést okoz az állatnak - ezt mondják az állatvédők, akik évek óta próbálják elérni az esemény betiltását.

A két tábor minden évben összetűzésbe keveredik egymással, így idén is megerősített rendőri jelenlét mellett tartották az eseményt.

A Toro de la Vega ellenzői a hétvégén több spanyol nagyvárosban is felvonultak, hogy tiltakozzanak, és kiálljanak az állatok jogaiért.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com