Állítólag szellemet láttak a Jean Harlow-házban

Szörnyű múltú helyek, amelyekről ma az a hír járja, hogy kísértetek lakják.

Ha reálisan akarunk gondolkodni, akkor semmi meglepő nincs abban, ha egy tragikus, véres múltú ház új lakója, aki tisztában van a korábban történtekkel, paranormális jelenségeket tapasztal a falak között, hiszen az embert könnyen becsaphatja a fantáziája.

Éppen ezért a most következő házakról sem lehet kijelenteni, hogy biztosan szellemek tanyáznak benne, de az tény, hogy mindegyik hely hátborzongató múlttal rendelkezik, manapság pedig furcsa dolgokat tapasztalnak bennük az emberek.Jean Harlow-ház, Los Angeles, Kalifornia: Az ismert színésznő, Jean Harlow és erőszakos férje, Paul Bern élt a házban 1932-ben. A férj a tükör előtt lőtte fejbe magát, ám többen is azt gyanítják, hogy valójában nem öngyilkosság történt, hanem a volt barátnője ölte meg Bernt, majd a nő néhány nappal később egy hajóról leugorva dobta el az életét. A férje halála után Jean elköltözött a házból, majd pár évvel később, 26 éves korában ő is elhunyt.

A házat Jay Sebring sztárfodrász vásárolta meg 1963-ban. Egy darabig a barátnője, Sharon Tate is vele élt, de aztán a nő elhagyta Roman Polanskiért.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hamarosan Tate-t megölte a Charles Manson-kultusz egyik tagja. Érdekesség, hogy Tate ugyanannyi évesen halt meg, mint Jean.

Mikor Tate még a Harlow-házban élt, akkor nem egy barátjának és interjúkban is arról beszélt, hogy az épületben rémisztő dolgok történnek. Az egyik alkalommal megpillantott egy „ijesztő kis embert”. A nő barátai azt gyanították, hogy Paul Bern szelleme kísért a házban.Hotel Monte Vista az arizonai Flagstaffban: Állítólag tele van szellemekkel az 1927-ben megnyílt Hotel Monte Vista, ahol kezdetben földalatti szerencsejáték termek, ópium-barlangok és bár várta a vendégeket.

A híresztelések szerint azok, akik a 220-as szobában szálltak meg, olyan furcsa jelenségeket tapasztaltak, mint például a televízió önálló csatornaléptetése, de voltak, akik hideg kéz érintését érezték, mikor aludtak.

A beszámolókból az is kiderült, hogy egy fantom csenget vagy kopog be az ajtón, azt állítva, hogy a „szobaszerviztől” jött, ám amikor a vendégek ajtót nyitnak, akkor senkit sem találnak ott. Bár ezek is ijesztő jelenségek, mégis a leghátborzongatóbb az alagsorban hallható csecsemősírás.Myrtles ültetvény St. Francisville-ben, Louisiana: A mendemondák szerint egy temetkezési hely tetején a Louisiana államban található Myrtles ültetvény, ahol állítólag tizenkét szellem bolyong. Az 1976-ban épített házzal kapcsolatban arról beszélnek, hogy egy Chloe nevű rabszolganő fülét levágták, miután rajtakapták, hogy hallgatózik.

Bosszúból a nő megölte a gazdája két lányát, méghozzá úgy, hogy megmérgezte egyikük születésnapi tortáját. Ezt követően a többi rabszolga felakasztotta Chloe-t, aki állítólag még napjainkban is szellemként bolyong az ültetvényen.SK Pierce Ház: A ház első tulajdonosa Sylvestor Pierce volt, aki akkoriban kezdett meggazdagodni a bútoriparban, amikor ezt az épületet építette a felesége, a fiai és a saját maga részére. Egy héttel a költözés után Pierce felesége, Sarah megbetegedett és belehalt egy ismeretlen bakteriális fertőzésbe.

Egy évvel később Pierce összejött a nála harminc évvel fiatalabb Ellennel, akitől még két gyereke született. A házat a legfiatalabb fiú, Edward örökölte a szülei halála után, és panzióvá alakította át. A szóbeszéd szerint ettől kezdve kezdtek szellemeket látni az épületben, főleg azért, mert a panzió vendégei közül többet is megöltek, vagy váratlanul meghaltak.

A panzió vendégei arról beszéltek, hogy különös jelenéseket, repülő tárgyakat, rejtélyes hangokat és hőmérséklet ingadozást tapasztaltak.A Lemp Ház St. Louis-ban, Missouri: A tragikus történelme tette Amerika egyik legkísértetiesebb helyévé a harminchárom szobás St. Louis-i Lemp Mansiont, amit az 1860-as években épített a sikeres sörfőzde tulajdonos, William Lemp.

A férfi 1906-ban megölte magát, miután a négy fia közül a legfiatalabb, Frederick elhalálozott. Pár évvel később Lemp felesége rákos betegségben halt meg. 1922-ben az ifjabb William Lemp ugyanabban a szobában lőtte agyon magát, amelyben az apja is végzett magával.

Mindezek után 1949-ben Lemp harmadik fia, Charles Lemp lelőtte a kutyáját az alagsorban, majd a szobájában önmagával is végzett. Az épületet még ugyanebben az évben eladták, majd panzióvá alakították, amiről hamarosan elterjedt, hogy szellemjárta.455A Sackett utca: A brooklyni 455A Sacket Street-i házban egy nő élt, aki beszámolt arról, hogy milyen rémisztő jelenségeket tapasztal az otthonában. Az általa írtak rejtélyes tűzesetekről, erős negatív légkörről, családi tragédiákról szólnak, valamint arról, hogy látta egy gyerek szellemét, akinek holttestét később megtalálták az épület falában.A Villisca Axe Ház, Villiscában, Iowa: 1912-ben vált ismerté a Villisca Axe Ház, ahol egy sötét éjszaka brutális gyilkosság történt. Az áldozatok Josiah és Sarah Moore, az ő négy gyermekük és még két, a családnál vendégeskedő, kisgyerek voltak.

A holtestek fejét baltával zúzta szét a gyilkos, akit a mai napig nem sikerült azonosítani, és elfogni. Az áldozatok közül, csak a Moore házaspár tinédzserkorú lánya volt az, akit nem álmában ért a halál.

A brutális mészárlás óta a ház a világ egyik legfélelmetesebb épülete, ahol elhaló gyermekhangokat lehet hallani, és repülő gyermekjátékokat lehet észlelni. 2014-ben egy hivatásos szellemvadász szíven szúrta magát az épületben.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com