Amerikai vezérkari főnök: csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a Közel-Keleten

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint az Izrael és a Hezbollah között vasárnap reggel lezajlott ütésváltást követően csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a térségben, de Irán továbbra is jelentős veszélyt jelent - közölte Charles Brown a Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel folytatott hétfő esti találkozója után.Az amerikai vezérkari főnök az elmúlt hetekben megnőtt regionális feszültségek miatt érkezett Izraelbe, ahol Joáv Galant védelmi miniszterrel és Herci Halevi vezérkari főnökkel tárgyalt. "Irán agressziója minden idők csúcspontját érte el - ennek ellensúlyozására együtt kell működnünk, hogy minden színtéren úttörő képességeket érjünk el, és azokat kiterjesszük" - mondta megbeszélésükön Galant az izraeli védelmi minisztérium közleménye szerint.
    

Megvitatták a "stratégiai fordulópontot", amellyel Izrael jelenleg szembesül, miközben továbbra is háborús céljait követi, vagyis a Hamász terrorszervezet felszámolását, a Hamász által fogva tartotta túszok visszatérésének biztosítását, valamint a biztonsági helyzet megváltoztatását Izrael északi határa mentén, hogy az ott élők visszatérhessenek otthonaikba.
    

Iránról szólva Galant hangsúlyozta, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak bármikor készen kell állnia közös kötelezettségvállalásukra, miszerint megakadályozzák Teherán nukleáris fegyverekhez jutását. Galant elismerését fejezte ki Brown tábornoknak kiállásáért Izrael mellett, egyértelmű elkötelezettségéért Izrael biztonsága iránt, amelyet mind az Egyesült Államok haderőinek Közel-Keletre történő telepítésében, mind Izrael önvédelemhez való jogának nyilvános támogatásában kifejezett.
    

Brown közel-keleti útján számos országba ellátogatott, korábban Egyiptomban, Jordániában, Kenyában, az Egyesült Arab Emírségekben és Libanonban találkozott az ottani hadseregek vezetőivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

http://ujhazak.com