Amethyst Realm lefújta az esküvőjét, mert a szellemvőlegénye inni és drogozni kezdett

Zsályával tartja távol az otthonától volt párját a csalódott nő.Az, hogy valaki azért hagyja el a szerelmét, mert az inni és kábítószerezni kezd, hétköznapinak nevezhető, ám olyasmiről már ritkán hallani, hogy a rossz társaságba keveredett illető egy szellem. Amethyst Realm Holly történetében azonban erről van szó.

A 32 éves, spirituális tanácsadóként dolgozó nő Holly Willoughby-nak és Phillip Schofield-nek mesélt a This Morning beszélgetős műsorban a tönkrement kapcsolatáról, ami 2018-ban kezdődött Ausztráliában, amikor Amethyst üzleti úton járt ott.

Az eljegyzés még ugyanebben az évben megtörtént. Amethyst elmondta, hogy nagyon jól kijöttek egymással a szellemvőlegényével, minden kiválóan alakult közöttük, de ez megváltozott a tavaly májusi nyaralásuk során, pedig az is jól indult, mert már a repülőgép vécéjében is szeretkeztek, árulta el a pikáns részletet Amethyst.

A csalódott nő szerint az vezetett a problémákhoz, hogy Ray rossz társaságba keveredett Thaiföldön.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A szellemvőlegény ettől kezdve figyelmetlenné vált, hosszú időre eltűnt, amikor pedig előkerült, akkor más szellemeket vitt a házba, akik napokig nem távoztak onnan.

Amethyst hiába kérte, Ray nem változtatott a viselkedésén, ezért a nő végül úgy döntött, hogy szakít vele:

„Próbáltam beszélni vele, több esélyt adtam neki, de egyszerűen nem változott.”

Amikor Phil arról kérdezte a nőt, hogy Ray adott-e magyarázatot a megváltozott viselkedésére, akkor Amethyst így felelt:

„Szerintem drogozni kezdett és túl sokat bulizni. Borzalmas zajt csaptak az új szellembarátaival, akik bűzlöttek az alkoholtól.”

Phil azt is megkérdezte, hogy Ray a szellemvilágban vagy az élők világában bulizik-e, mire Amethyst azt felelte, hogy szerinte mind a kettőben, hiszen eltűnt, aztán visszatért hozzá.

Nem Ray volt az első szellempartnere: Amethyst neve nem ismeretlen a brit sajtóban, ugyanis először 2017-ben tűnt fel, amikor kijelentette, hogy többé nem akar élőkkel párkapcsolatot, és csak szellemekkel akar lefeküdni, valamint viszonyt kialakítani. Állítása szerint már több, mint húsz szellemmel volt kapcsolata.

A járvány is okozhatta az elválást: Amethyst arról is beszélt a műsorban, hogy szerinte a koronavírus-járvány okozta stressz is közrejátszott abban, hogy Ray viselkedése megváltozott, ugyanis a betegség rájuk is veszélyes.

Hozzátette, hogy a szellemeknek is szociális távolságot kell tartaniuk, mert ők is ugyanolyan rosszul lennének a koronavírustól, mint az élő emberek. Phil itt kérdezte meg, hogy a szellemek is megbetegedhetnek-e, mire Amethyst rávágta, hogy igen.

A nő, aki zsályával tartja távol otthonától a volt szellemvőlegényét, azt is elárulta, hogy Ray és az ő családja is szomorúan vette tudomásul a szakítás hírét. Ugyanakkor Amethyst jelenleg boldog, amiért szabad és szingli, de továbbra is bízik abban, hogy egy nap megtalálja az igaz szerelmet egy szellem mellett.

A szakértő véleménye: Christopher French, a londoni egyetem Goldsmiths College pszichológia professzora azon a véleményen van, hogy a kísérteties tapasztalatoknak nem biztos, hogy közük van mentális betegségekhez.

Szerinte nem szabad kijelenti azt, hogy akinek különös tapasztalatai vannak, az mentális beteg. Már csak azért sem szabad ennyire leegyszerűsíteni a dolgot, mert sokkal több a hallucinációs tapasztalat az egészséges emberek esetében, mint azt gondolnánk. Bárki hallucinálhat, főleg akkor, ha stresszes, vagy alváshiányban szenved.

French professzor szerint általában könnyű megmagyarázni a „szellemekkel való szexet”:

„Az alvási bénulás gyakori jelenség, az emberek 20-40 százaléka megtapasztalja élete során. Ez az állapot az alvás és az ébrenlét között zajlik, valamint azzal jár, hogy nem tudsz megmozdulni. Az alvási bénulás egyik tünete, hogy az érintettek idegen jelenlétet éreznek a szobában, vagy a közvetlen közelükben, hallucinálnak, esetleg sötét árnyakat látnak. Olyan érzésük támadhat, mintha fogva tartanák őket, a nyakukba lélegeznének, illetve kihúznák őket az ágyból.”

Akárhogy is, Amethyst szerelmi története távolról sem nevezhető hétköznapinak, ám az már mindenki szíve joga, hogy mennyit hisz el belőle.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com